Mióta Verne Gyula a zöld sugárra felhívta a figyelmet, titkos vágy kelt a természet szépségeiben gyönyörködni tudók lelkében, hogy e csodás, káprázatos tüneményt megláthassák. Költők nem írtak róla dalt, a mesemondók ragyogó képei közt sem akadunk rá, mert a jelenség sokkal ritkább és sokkal rövidebb ideig tartó, semhogy meg-megihlethette volna őket.

A zöld sugár akkor jelentkezik, midőn a nap ragyogó, tiszta égen leáldozik s utolsó, fényes villanásait küldi búcsúzóul a földre. Már maga a lehunyó Nap látványa is megkapó, de még csodásabb, ha a vérvörös golyó felső részét smaragdszínű, fényes foszlányok koszorúzzák.

Bizonyára kevesen vannak, akik a zöld sugarat látták. De ha tengeren, síkságon, vagy magas hegy tetején nézzük a lehunyó napot, mégis csak adódik alkalom, hogy gyönyörködhessünk benne.
Sokáig nem tudták megfejteni, hogy mi ennek a különös jelenségnek az oka?

Voltak, akik azt hitték, hogy csak üres káprázol az egész. A szem elfárad a fényes, vörös golyó szemléletében s mielőtt végkép lebuknék a láthatáron, egyszerre a vörösnek kiegészítő színe, a zöld jelenik meg. Az ilyfajta jelenség gyakori. Van egy zöldporcellán ernyőjű villamos lámpám, mely, midőn homályos nappal eloltom, hirtelen bordó-vörös színben villódzik. Természetes, hogy csak a káprázat hozza ezt hirtelen színváltozást.

Azonban az újabb, folytonos megfigyelések kiderítették, hogy még sem káprázat a zöld sugár. Voltak, akik a zöld sugarat kékké, majd violaszínűvé látták átváltozni. Ez a két szín már nem kiegészítő színe a vörösnek. Aztán részletesen megfigyelték, hogy mily körülmények között áll elő tünemény, úgy, hogy ma már elvesztette minden titokzatosságát.

Touchet a La Nature egyik idei számában részletes ismertetést ad ide vágó megfigyelésekről s Danjou és Rougier pompás: kísérleteiről, melyek végleg tisztázták a zöld sugár mibenlétét. A jelenség magyarázatára lássuk először, hogy felhőtlen égen miként megy le a Nap.

A Földet, mint tudjuk gázburok, a légkör borítja. Ennek a légkörnek a sűrűsége a Föld közvetlen közelében a legnagyobb s aztán a magassággal egyre csökken a sűrűség. A fénysugarakat ez a gázközeg eltéríti, még pedig annál erősebben, mennél sűrűbb. A napsugár a légkörbe jutva eltérül a Föld felé úgy, hogy a szemlélő magasabb helyről jövőnek látja, mint aminő magasságból valójában jön.

A láthatáron, hol az elterülés 36’ 36”, a Napot, melynek átmérője csak 30'-31’, még egészében látjuk, mikor már teljesen a láthatár alá süllyedt. De ezen kívül még más különös jelenséget is tapasztalunk. Midőn a Nap korongjának alsó széle éppen érinteni látszik a horizont, a korong alsó szélnek az eltérülése 36.80', vagyis ennyivel látjuk magasabban, míg a felső szél eltérülése 30.17' s a Nap függőleges átmérője 0°20' nagyságú.

De a vízszintes átmérő megtartja 30'-nyi nagyságát s ezért a korong lapultnak látszik. A lehunyó Napnak ez az ellapulása közönséges jelenség, melyet mindnyájan jól ismerünk. Ha a légkör sűrűségének eloszlása valamely körülmény következtében egyenetlen, akkor a Nap korongja sajátságos alakokat vehet föl: alsó része oszlopszerűen ki szélesedhetik, felső része vízszintes begyürődéseket mutathat, mintha megoszlódni akarna stb.

A fénytörésen kívül van azonban a levegőnek a lehunyó Nap sugaraival szemben még egy más sajátsága is, s ez a fényszórás. A légkörön áthatoló napsugár színszórást is szenved. Az ibolyaszínű sugaraknak nagyobb a fénytörésük, mint a vörös sugaraknak.