A vízbefult törököt is Abdul Kadirnak hívják, de nem azonos a herceggel

Amint a vasárnapi lapok közölték: a Lágymányos melletti holt Dunaágnál szombat délután egy férfi fürdés közben belefulladt a vízbe. Parton hagyott ruháiban egy török útlevelet találtak, amely Abdul Kadír névre szólott. Ennek alapján megírták a lapok, hogy a szerencsétlenül járt ember Abdul Kadír török herceg, aki már több mint egy éve állandóan Pesten él emigrációban. A Reggel munkatársa ellátogatott a herceg zuglói villájába, hogy Abdul Kadír hozzátartozóival beszélhessen. Legnagyobb meglepetésünkre nemcsak a hozzátartozókat, de magát a herceget is megtaláltuk a villában: Abdul Kadír él és a legjobb egészségnek örvend.

Már a házmester, aki tüzetes kérdezősködés és igazoltatás után kinyitja a kis villa kapuját újságolja, hogy a herceg maga mutatta neki az újságcikket amelyek őt elparentálják. Csakhamar bejutok Abdul Kadírhoz. A herceg – Abdul Hamid szultán hetedik fia – 40 éven innen van még, alacsony, szemüveges, fáradt arcú férfi, de most vidáman, nevetve jön elém. Tört németséggel beszéli:

- Olvastam a lapokban, hogy meghaltam. Még hozzá elég csúnya halállal, mert nem lehet valami kellemes dolog a vízbefulladni. A titkárom reggel kétségbeesve rohant ide, ő is azt hitte, hogy már valahol a Duna fenekén fekszem. Megnyugtattam, hogy még élek, aztán együtt elolvastuk az újságcikkeket. Amikor ezekből megtudtam, hogy annak az állítólag vízbefult embernek a kabátjában egy török útlevelet találtak, amely az én nevemre volt kiállítva, az volt az első gondolatom, hogy ez az egész dolog misztifikáció és a feleségem keze van benne.

A feleségem Mustafa Medzside hercegnő – amint ezt annak idején a lapok is megírták – két hónappal ezelőtt megszökött a házamból. Magával vitte a holmiját, az értéktárgyait, sőt egyet-mást az én értéktárgyaimból is. Budára költözött és válni akar tőlem. Én ebbe nem akartam beleegyezni, nekem ugyan ő már nem kell, de két kisfiunk van, akik most itt élnek velem, azt akartam, hogy jöjjön vissza hozzájuk. A hercegnő viszont sürgeti a válást, van neki egy Mustafa Afit nevű titkára, ahhoz akar feleségül menni. Ez a Mustafa rossz ember, én bizonyosra veszem, hogy ő csinálta most ezt az egész dolgot, ő tette bele valami régi útlevelemet egy kabátba és tette a partra. Így akarta elérni, hogy engem halottnak higyjenek és ő – talán külföldön, a halálomat költő ujságcikk alapján – elvehesse feleségül a hercegnőt.

Hogy mindez úgy van, ahogy én gondolom, azt az is bizonyítja, hogy – amint az ujságban olvastam – annak a török útlevélnek egyik lapján ezt a ceruzával írt nevet találták: Mustafa. Hát ez ő, a Mustafa Afit.

Nem lehet elhitetni Abdul Kadír herceggel, hogy valószínűtlen, amit mond és sokkal több a lehetősége annak, hogy egyszerű névcsere okozta a tévedést. Ragaszkodik hozzá, hogy a felesége, meg a „rossz Mustafa” csinálták az egészet… Anyagi ügyek kerülnek még szóba. A herceg elmondja, hogy abból a szerény apanázsból él, amit legidősebb fívére küld neki angliai petróleumgyárának jövedelméből.

Feleségének távozása anyagilag nagyon érzékenyen érintette. A villa is a hercegnő nevére van írva, aki el is akarta már adni néhányszor, folyton jönnek vevők nézni a villát, de ezeket már be sem engedi a házmester (ezért a szigorú igazoltatás a kapunál), a telekkönyvi birtokbejegyzés megsemmisítésére pört indított a herceg. Ezt különben a kapu alatt kis tábla közli az arrahaladókkal, nehogy valakinek kedve legyen megvenni a villát a hercegnőtől. Bemutat még Abdul Kadír csinos, szőke barátnőjének – vagy ha úgy tetszik háremhölgyének – és gyermekeinek is. Három fia van a hercegnek, kettő – 5 és 6 évesek – a feleségétől, a harmadik, nyolchónapos kisfiú anyja: a barátnője, aki már akkor is ott lakott a villában, amikor a herceg együttélt a feleségével.

A két idősebb fiú jól beszél magyarul, a nagyobbik ősszel már iskolába kerül. Elbúcsúzom a hercegtől és hozzátartozóitól. A kapu előtt többen jönnek elém: a szomszéd lakók, izgatottan kérdezik: igaz-e, hogy a herceg a Dunába fult? Mikor megtudják, hogy semmi baja, örömmel mondják: hálistennek! Szeretik a herceget. Talán inkább részvét ez, mint szeretet: tudják róla, hogy szerényen, olykor, ha a havi apanázsa már elfogyott: nélkülözések között él. Az egyik szomszéd beszéli, hogy a multkoriban látta a kapun kilépni a herceget, karján két fölöltővel. Kíváncsi volt: hova viszi Abdul Kadír a fölöltőket, ezért nyomon követte. És látta, amint a herceg, Abdul Hamid császár fia, lopva besurrant a fölöltőkkel - a zálogházba…

A Reggel munkatársa ezután más oldalról szerzett információi alapján megállapította, hogy a lágymányosi Dunaágba fulladt ember szintén török volt, neve valóban szintén Abdul Kadír. Ez az Abdul Kadír azonban török kereskedő, aki gyakran fordult meg Pesten. A IX. kerület egy vendéglőjében, amely a pesti törökök találkozóhelye, jól ismerik.