Áradozás

Jaj úgy szeretlek! Úgy szeretlek!
Hallod? Bolond vagyok. Bolond ...
Ezt zúgom egyre a szívednek ...
De úgy szeretlek! Úgy szeretlek!
Szeretlek, érted, drága, mondd?
Nevetsz? Hülye vagyok valóban?
De hogy közöljem azt, amit
tudnod kell? Semmi sincs a szóban.
Várj, kitalálok valamit ...
Hát igenis, a csók magában nem elég.
Valami fojt, zokog itt bennem és elég.
Tisztázni kell most, hogy mi van mi vélünk.
Amit érzünk ki kell fejezni még.
Többé-kevésbé a szavakban élünk.
Szók kellenek, kell elemezni.
Kell, hogy kimondjam néked ezt ni ...
Tudd meg mivel vagyok tele ...
De bár találnék sok költői dolgot-
felelj nekem - több lenne-e,
mi az, hogy átölelem így a boldog
fejed, életem élete,
míg százszor és ezerszer fölsikoltok:
Te! Te! Te! Te!

Csetepaté

Te voltál a hibás!... Te hát! ...Ha mondom,
nagyon hibás!... Te is tudod!... Azér
folyton fejeskedsz vélem, kis bolondom!...
Ugyan ne sírj már! Ez semmit sem ér.
Idd a teád. És vége!... Két órája
vitatkozunk, veszekszünk már. Tehát
beszéljünk másról ... Idd meg a teát!...
Megyek, ha sírsz!... De nem hat a szó rája!...
Mit mondtam én neked? Hogy? Fáj a lelked?
Jó, én voltam hibás ... nagyon... nohát ...
Töröld meg a szemed ... Igen ... szeretlek ...
Hiszen tudod!... Ne sírj, a Krisztusát!...
Mit?... Megbántottalak ... Hozzád sem értem!...
Hát hol bibis?... ölelj meg s vége lesz!...
Na. Nem haragszol már? Akkor miért nem
békülsz ki?...A teád ... Igyál. Szeretsz?...
De igazán?... A rizsporos pamacs hol?...
Itt a zsebkendőm: a tiéd az nedves.
Kérem mit óhajt még ... Habot parancsol?
Tejet ... Tessék ... ordítok néha, kedves,
de azután mindíg én engedek.
Vörösre sírta a szemét. Az égre,
mosolyogjon már ... Hu! De csunya lett.
Egykettő. Megcsókolni! Így. Na. Végre.