Riga. augusztus 2.
Ki ez a Stalin, aki legyürte a III. Internacionálé félelmetes hírű vezérét, aki hallgatásra kényszeríti a hadsereg és az ifjúság körében még mindig népszerű Trockijt, a bolsevisták legkiválóbb szónokát, aki láthatatlanná tette Radekot, a bolsevizmus utazó ügynökét? Stalin egy kemény koponyájú, rideg ravasz orosz munkásember, akit még mindig elszakíthatatlan szálak fűznek a faluhoz, aki jobban érti, ismeri és becsüli az orosz parasztot, mint Szovjetoroszország mai vezetőinek bármelyike. Reálpolitikus, mint Lenin, de nyoma sincs benne annak a jéghideg fanatizmusnak, amely a Kreml néhai magányos lakójában lobogott.

Stalin politikájúnak alapelve igen egyszerű.

Az orosz forradalom paraszt forradalom volt, az orosz parasztnak juttatta a földet, amelyet megmivel, egy a föladata tehát, hogy ez a föld a paraszt kezén is maradjon.

Márpedig Zinovjev is társainak ideológus engesztelhetetlensége a forradalom ellen bőszíti a parasztot, a bolsevizmus hirtelen megdőlte pedig ellen forradalmat jelent s azt, hogy a paraszt elveszti a földet, amely jórészben visszakerül volt tulajdonosai kezére. Az orosz paraszt ma 800 millió aranyrubellel kevesebbet fizet adóban, mint a forradalom előtt, nem fizeti a 376 millió aranyrubelt kitevő békebeli bérösszegeket s mig a földadó 19234-ben még 238 millió rubelt tett ki, ez az összeg 1925-ben 118 millió rubelre csökkent.

Miután az orosz parasztság a lakosság 30%-át teszi ki, ez a túlnyomó többség az államháztartás terhének csak egyharmadát viseli. Ez az állapot ellen a parasztságnak nem is volt kifogása, de az államnak élnie kell. Miután a külkereskedelem Oroszországban állami monopólium, az állam megkisérelte, hogy a gabonát és egyéb mezőgazdasági termékeket a világparitás alatt vásárolja össze, az iparcikkeket pedig, amelyeket külföldről importál, a külföldi árak sokszorosán adja el. A paraszt azonban nem hagyja magát, gabonáját nem adta el, ennek következménye pedig, miután a külföldi hitelek a szükségletnek igen csekély hányadrészét födözik, az árupiac megszükülése, a drágaság emelkedése és a rubel aranyértékének és aranyfödözetének ijesztő gyors ütemben való esése. E számok és ez adatuk nélkül ezt a harcot, amely ma Oroszországban folyik, nem lehet megérteni.

Stalin, akinek tatárvágásu koponyájában az első konzul kemény valóságérzéke lakozik, tisztán érti és látja a helyzetet.

A szovjetnek engednie kell, mert a régi, teoretikus elvekhez való ragaszkodás, az egyre bátrabb és egyre szabadabb paraszttömegeket a Kreml ellen uszítja. A bolsevizmus vezetőlapja a „Pravda” heteken át falusi leveleket közölt mostanában és soha, még a legszenvedélyesebb antibolsevista propaganda sem vágott olyan kemény igazságokat a szovjet urainak fejéhez, mint e névtelen levélírók sokasága. Évszázadok ködén tul is változatlanul megmaradt a primitiv orosz paraszti lélek olyannak, amilyen akkor volt, amikor ősei az északi erdők komor tisztásain túrták a földet. Az orosz paraszt nem ismer más érdeket, mint a maga és családja közvetlen hasznát, nincsen érzéke a moszkvai és pétervári retorika stil-virágai iránt.

A búzáért árut akar és ezen az egyszerű igazságon, mint rendíthetetlen gáton megakadt a III. Internacionálé minden igyekezete.

És ez a kemény megkötöttség, ez a szívós passziv ellenállás, amely két évvel ezelőtt csak elszórt és izolált kitörésekben, a mult év őszén már sürü és rendszeres lázongásokban nyilvánult meg, ebben az évben összefüggő és szervetett mozgalom formáit öltötte föl. Egész Szibériában, a kozákvidéken és Ukrajnában a szovjet tekintélye olyan mélyre hanyatlott, mint még sohasem, csak a belső orosz guberniumokban, ahol az elnyomott és rabszolgasorsban tartott paraszti tömegek élnek, a Volga és az Ural között, ahol a nagy éhinség megtizedelte a lakosságot és megtörte gerincét, őrizte meg a centrális kormányzat régi tekintélyét. De még itt is, ez engedelmes és hajlott hátú lakosság körében is föl-fölhangzik egy merészebb beszéd, még itt is kiszorul a helyi tanácsokból a vezető bolseviki munkások nagyrésze.

Az elvakult és régi, korlátlan hatalmukra éhes vezérek nem látjuk a fenyegető szavakat, amelyeket egy láthatatlan kéz irt föl a Kreml falára, csak Stalin és Rykov és szűkebb baráti körük azok, akiknek ereiben paraszti vér buzog, látják és hallják a hangokat, amelyek egyre fenyegetőbb morajlássá sűrűsödnek.

A III. Internacionálé minapi gyűlésén Stalin másfélórás komoly és higgadt beszédben pozdorjává zúzta Zinovjev szenvedélyes frázisait. A többség Stalin javaslatára szavazott és ezzel megpecsételte a világforradalom e fellegvárának sorsát. Trockij ujból hallgatott és ma mindenki azt kérdi Oroszországban: Mire készül Trockij?

Báró Poellnitz Egon