Tőkebőség a világpiacon

1926 | Augusztus

Olcsóbb a pénz, csak a bizalom drága

Az év második fele a világ piacának örvendetes javulásával kezdődött.
A jegybank kamatrátája mindenütt lassu csökkenésben van, a 11%-os leszámitolási kamatláb eltünt a világpiacról.

Juliusban a rövidlejáratu hitelek Európa minden piacán olcsóbbakká váltak, az egy Amsterdam kivételével, ahol a napi pénz a mult hónap közepén hirtelen ugrással 1 3/4 %-ról 2 1/2 %-ra szökött föl és pedig azért, mert Amsterdam állott élén annak a gigantikus gumispekulációnak áruban és részvényben egyaránt, amely az elmult két hónap alatt óriási összegeket keresett, s amely a biztos nyereség reményében hajlandó volt minden pénzt a haussepoziciók prolongálásáért megfizetni.

A legbiztatóbb jelensége az elmult heteknek kétségtelenül az amerikai pénzpiac ujraéledt érdeklődése az európai befektetések iránt. Ennek a friss érdeklődésnek egészen különös és érdekes oka van. Amerika ez év első felében annak a szuggesztiv jelszónak a hatása alatt állott, hogy Amerika tőkefölöslegét a belső termelés és belső fogyasztás fölfokozásával kell, hogy fölhasználja.

Az uj jelszó hatása alatt sikerült az év első felében hatalmas tőzsdehosszal amerikai papirok milliárdjait a belső piacon elhelyezni, de az iparvállalatok hirtelen megnövekedett termelésével a fogyasztóképesség nem tudott lépést tartani s az amerikai gyáripar – egyedül a autóipar 33%-kal növelte meg a produkcióját, decemberben 200.000 s márciusban már 300.000 uj kocsit gyártott – s csak mondhatni, hiteldumpinggal tudta ezt a megnövekedett árumennyiséget elhelyezni.

Ez a fokozott árukihelyezés széles néprétegek eladósodására s a tőkeképződés erős csökkenésére vezetett, s ma az amerikai bankok ujból Európa és a gyarmatok felé orientálódnak, hogy igy tulságos olcsó és bő hitellel ne ösztökéljék könnyelmű terjeszkedésre a hazai ipart.

Ennek az érdeklődésnek az a következménye, hogy a mult héten az 50,000.000 dolláros hollandi államkölcsönt két óra alatt jegyezték Newyorkban és ugyszólván órák alatt lezárták az ujzeelandi és ausztráliai kölcsönöknek Amerikába áttolt tranche-át, amelyekkel a londoni piacot tehermentesitette a City.

Fájdalmas szivvel ugyan, de az angol nagytőke, ugylátszik beletörődött már az amerikai versenytárs föltartózhatatlan előretörésébe. Amig az elmult félévben az amerikai piacon 4421 millió, szóval közel egymilliárd font sterling értékü uj emissziót helyeztek el, amelyből több mint egymilliárd dollár a külföldre, s ez összeg háromnegyedrésze Európára jutott, addig Londonban összesen csak 112 millió font értékü uj emissziót lehetett elhelyezni.

Anglia ma elsősorban a font stabilitását igyekszik biztositani, ezért teszi a Cityt rendkivül idegessé a font newyorki árfolyamának minimális ingadozása is és ezért igyekszik az angol Jegybank még a hitelek megszoritása és az uj emissziók szük keretekbe szoritása révén is liquiditását és aranykészleteit növelni, amint ezt a mult hónapi aranyvásárlásai is bizonyitják.

Igy a világ pénzpiacának középpontja mind erősebben Északamerika felé tolódik s onnan igyekszik minden ország tőkeszükségletét födözni.

Csodálatos és kellően ki nem analizált jelenség, hogy ez aránylagos tőkebőség mellett milyen elviselhetetlen magasságban mozog még mindig a hitel ára. Mert igaz ugyan, hogy a világháboru pontosan még ki nem számitott nagy tőkéket semmisitett meg, de viszont ki is kapcsolt a világ hitelpiacáról óriási területeket, egész Oroszországot például és néhány hét óta Kínát is és így tisztán arithmetikailag a magas kamatláb indokolatlannak látszik.

A biztonság hiánya, az aggodalom, hogy az európai helyzet minden pillanatban fölborulhat, még mindig ott lappang a világ nagy bankvezéreinek a lelkében, minden szó, minden meggondolatlan cselekedet, amely a bizalmat megingatja, mondhatatlan károkat okozhat olyan országnak, amely idegen tőkékre van utalva.

Ez a bizalmatlanság és aggodalom az oka annak, hogy amig Hollandia két óra alatt megkapta a maga kölcsönét, addig Lengyelország két hónapja hiába kilincsel Londonban és Newyorkban. A newyorki Hallgarten céget sem fogja megingatni, hogy az Iparbanknál letett 30.000 dollár értékü kötvényét elveszitette, de mennyit árthat az ilyen csunya bukás hitelünknek és tekintélyünknek és egyenesen érthetetlen, hogy az agyonreglementált Magyarországon egyedül a pénzügyi kalandok kezét nem tudják megkötni?

De ha nemzetközi viszonylatokban indokolt is a bizalmatlanság itt, az ország határai között, indokolatlan aránylagos pénzbőség mellett olyan magas kamatokat szedni, aminőket a magyar bankok első kezekkel teljes biztonság mellett fizettetnek. Elismerjük, jó üzlet 4-5%-os kamatdifferenciát keresni kis rizikóval, szinte teljes födözettel, de ennek a jó üzletnek is megjöhet a böjtje.

A magyar bankok a részvényözönnel nagyon jó üzleteket csináltak a konjunktura napjaiban, de az árát most fizetik meg, amikor mindenki őrizkedik részvények vételétől. A svéd bankok a háborus konjunkturára bekövetkezett két szük esztendőben, 1920-21 körül, könyörtelen hitelpolitikájukkal alapos pusztitást végeztek a svéd iparban. Ma a stocholmi kamatláb 5%, viszont Kopenhágában 7% a hivatalos ráta, de az olcsó pénz senkinek sem kell, a bankok tengődnek, mert az ipar elvesztette piacait és a termelés félhalottra vérzett, s az igazgatók vigasztalan mérlegeket prezentálnak részvényeseiknek.

A tőke ára a világ pénzpiacain szakadatlanul lefelé tendál és a saját megbizhatóságunkat becsüljük le azzal, hogy biztonsági koeffciciens gyanánt 25-50%-kal mozgunk a világ kamatparitása fölött!
K. D.