Frederick Lonsdale színjátéka a Vígszinházban

Ismét házasságtörési komédia, melyben adva van a férj, feleség és az udvarló, melyben a bűntény már majdnem megtörténik, de amelyben a szerző az utolsó pillanatban elhárítja a nézők fejéről a rettentő veszedelmet, a kecske tovább él békés házassági boldogtalanságban a káposztával, az udvarló pedig eltűnik a balfenéken. A boldog megnyugváshoz s az előadás-utáni édes álomhoz ezúttal a következő kis történeten keresztül jut el a néző:

Sones Richardnak nem tetszik, hogy a felesége úgynevezett léha férfiakkal és nőkkel barátkozik. Fél, hogy elrontják a feleségét s félti az asszonyt Steele Ernesttől, aki szép, fölényes, lelkiismeretlen és diadalmas nőcsábító, valami olyan "irodalmi" konvenció, amelyen a valóságban sokkal kevesebb van, mint Lonsdale és élvezői hiszik, amilyen ha van is, legtöbbször egészen másféle, mint ez a Steele, mindig egyéni, ritkán típus, sohasem stilizált színpadi figura, - de amilyenre, mint a nézőket ijesztő mumusra, a házassági komédiákban szükség van.

Sones Richard szemrehányást tesz a feleségének; az éles vita alatt megérzi, hogy az asszonynak nagyon is tetszik Steele s az ő boldogságát egészen közelről fenyegeti már a veszedelem. Meg akarja az asszonyt tartani, meg akarja a maga számára menteni, amíg nem késő. Egy trükköt eszel ki, mely bizony, sajnos, olcsó színpadi trükk: az aznap esti vacsorára, melyre feleségének barátai s barátnői hivatalosak, egy utcai nőt visz fel. Indokolás: a többiek amatőr prostituáltak, ez pedig hivatásos, lényegi különbség nincs köztük, méltóak tehát egymáshoz.

Persze a váratlan vendég miatt botrány kerekedik, a társaság szétrobban, - ez a nagytakarítás! - csak Steele marad, no meg az utcai nő. Az asszonyt vérig sérti férje cselekedete, elhatározza, hogy elválik tőle. Steele kijelenti a férj kérdésére, hogy válás esetén hajlandó a nőt feleségül venni. A férj nem bízik a nőcsábító ígéretének komolyságában, bár erre valami túlságosan alapos oka nincsen. (A férj "bedől" Steelnek, aki olyan közhelyekkel henceg, hogy: "addig nem nősülök, amíg más ember nősül" - ennek a komolytalan hencegésnek különben a szerző is bedől.)

Az udvarlót a férj kidobja, azután ő is távozik a lakásból. De visszajön - hajánál fogva a lépcsőházból visszarángatva - az utcai nő, hallatlanul bölcsen és becsületesen viselkedik, olyan okos, mint egy színpadi író; beszél az asszonnyal s holmi telefonálgatásokkal lehetségessé teszi, hogy feleség, férj és udvarló még egyszer találkozzanak a lakásban s valahogyan intézzék el ezt az ügyet, mert a színmű így nem végződhetik. Ki is derül aztán, aminek ki kell derülnie: az udvarló csakugyan léha, nem szereti igazán az asszonyt, illetve nem léha, mert csakugyan szereti, de vissza akarja adni a férjnek; a férj imádja a nejét, a nő pedig - hurrá! - a férjét szereti. Függöny.