A világnak mindig van egy-egy dédelgetett énekese, akit mindenek fölé emel és akiért kész elviselni a tűzhalált is. Amikor Caruso meghalt egész Amerika gyászba borult. Amikor az egyszerű farmer értesült a nagy tenorista haláláról, elővette a gramofonját és kegyeletteljesen tette rá a Caruso-lemezt, hogy elbúcsúzzék a nagy halottól.

A nemzetközi hangverseny és operaközönség most új Carusot talált. Beniamino Gigli olasz tenorista ez a boldog ember, aki most hirtelen lett igazi star, de nemzetközi viszonylatban. Berlini vendégszereplése alkalmával kerestük fel őt.

Nem is akartam énekes lenni - mondta – Egyszer hallott valaki és ajánlotta menjek szinpadra. Nálunk ez talán tradicióis, én pedig nem sokat haboztam, hanem énekeltem. Nem kell sokat tanulni, mert önmagától tanul az ember. Én is úgy tettem. Betanultam egy csomó repertoir szerepet és ajánlkoztam egy társulatnál.

Ismerek egy magyart, akinek emléke ma is meg van bennem. Rózsa Lajos. Akkor én a Metropolitan tagja voltam és mikor ezt a hallatlanul nagy talentumot meghallottam, mindent elfelejtettem csodálatomban. Úgy énekelt, mintha egy egész fájdalmas sorsot kellene újra élnie. Amikor pedig föl akartam keresni, hogy barátságát megnyerjem, sajnos elragadta a halál.

Beniamino Gigli szomorúan emlékezik a legnagyobb magyar énekesre, aztán élénken folytatja:
Az egész világon elterjedt a hír, hogy milyen nagyszerű énekes anyaga van Magyarországnak. Én nem félek tőlük, mert különösen a nők tehetségesek. Remélem, nemsokára lesz szerencsém hallani őket.
A kitűnő tenorista gyönyörű skálát kezd énekelni. – Magyar partnernő, - most már csak ez van hátra, - a többi megvan!