A csikót hogyan szoktatjuk kantárhoz, hámhoz?

1925 | Szeptember

Irta: Kis Mihály

A multkor „hogy bánjunk a lóval” cím alatt arról beszéltünk, miképen lehet és kell a csikót kezessé és engedelmessé tenni. Az ilyen módon kezelt csikót játszva lehet betanítani. Már elválasztása előtt kötőfékhez szoktassuk. Etetéskor mindig jászolhoz kötjük. Bármikor feladja akármelyik lábát, ha kivánjuk. Kötőfékjét eloldva, ha nevén szólítjuk, az istállóban állóhelyén kifelé fordul.

Ilyenkor már kétéves korától kezdve némi kedveskedéssel és simogatással lassanként betanítjuk, hogy az egyszerű karikás zablával ellátott kantárt a fejére tegyük. Bal kezünkkel gyöngéden átfogjuk az állát, úgy hogy hüvelykujjunk a csikó szájába kerül, oda a foghíjas ínyre, ahová a zablát fektetjük.

Erre a csikó kissé szét nyitja a száját; jobb kezünkkel a tarkószíjon tartott kantárt csöndesen olyan magasra emeljük, hogy a zabla vasa a csikó ajkait érje, mire aztán a bal kezünk hüvelykujjával belesegítjük a zabla vasát a csikó szájába és a tartószíjat szép óvatosan a fülei fölött áthúzzuk a ló tarkójára. Amint ez megtörtént, szépen megveregetjük a csikó fejét, nyakát és egy marék zabot adunk neki jutalmul.

Nem mindig megy ez ilyen simán.
Ha hosszas próbálgatással így nem érünk célt, akkor szájkötéllel teszünk kísérletet. Kis ujjnyinál vékonyabb, az egyik végén istrángmódra hurokkal ellátott, körülbelül 1 1/2 méter hosszú kötél hurokját akkorára tágítjuk, hogy a csikó szájába vethessük a hurkot, az alsó állkapcsának foghíjas ínyére. A hurkot összehúzzuk aztán, úgy hogy a kötél a ló álla alatt lefelé lóg.

Nem szabad a kötelet annyira meghúzni, hogy az állatnak fájdalmat okozzon. Ilyen szájkötéllel a lélektelenebb lovat akárhová el lehet vezetni és akármilyen veszett, harapós lovat könnyen föl lehet kantározni. Ha a zablavas a szájában van már és a kantár a fején, akkor a szájkötelet ki lehet venni a szájából.

Csikónak legjobb zablavas, ha kellő vastagságú, egyszerű karikás zabla.
Vékony vasú vagy épenséggel láncos zabla (feszítő zabla) nem való csikónak, sem gorombakezű ember kezébe, mert attól keményszájú lesz és később nem bírnak vele.

Az első kantározáskor a csatok segítségével hozzá kell igazítani a kantárt a csikó fejéhez. A pofaszíjakat olyan hosszúra kell csatolni, hogy a zabla a csikó szájaszögletét könnyeden érje, de azt föl ne húzza.

Szabály továbbá a zablát úgy csatolni, hogy az az alsó állkapocs foghíjas ínyén feküdjék, de ne nagyon közel a metszőfogakhoz, mert akkor, használat közben még ki is eshetne a ló szájából. A torokszíjat nem szabad szorosra csatolni, – legalább az öklét átdughassa fölötte az ember, – mert különben fojtogatja a lovat, mikor a fejét lehajtja.

Ha a kantárt és az azon való vezetgetést már megszokta a csikó, akkor lassanként a hámhoz szoktatjuk. A kezesnek nevelt csikó megszokásból is tűri, hogy testének bármely részét tapogassuk, simogassuk. Erre mindenesetre rászoktassuk, mielőtt a hámot rátennénk. Ezt pedig úgy tesszük, hogy a csikót kifelé fordítjuk a helyén az istállóban, lehetőleg ne kézzel, csak nevén való szólítással. (Jászolhoz kötött csikón ne babráljunk a hámmal, mert könnyen hanyattvágódik.)

Azután az orra elé tartjuk a hámot, hogy szaglássza, megismerkedjék vele. Mikor már nem fél tőle, a szokott módon rátesszük a hámot; a csikót megsimogatjuk és egy kis abrakkal vagy más nyalánksággal megjutalmazzuk.

A haslót becsatolhatjuk, de azt szorosra csatolni vétek lenne, mert a csikó félelmében hanyattvágódhat. A farmatringot (farokszíjat) sem tanácsos mindjárt az első napon a farka alá tenni, amíg csak egész nyugodtan nem tűri a hámot. Az ilyen próbák után jó azután a hámot hosszabb időig rajta hagyni a csikón, hogy hozzászokjék és kézen vezetve jártatni vele.

Még megemlítjük, hogy jól kezelt csikót okosabb szemellenző nélkül való kantárral hajtani, bár nálunk még nem igen szokás. Nos, ha már épen ragaszkodunk a szemellenzőhöz, legalább rendben tartsuk azokat, nehogy a ló szemére ráfeküdjenek, azokat idővel elnyomorítsák.