1919. március hó 21-én alkonyattájt az Országos Kaszinó helységeibe többedmagával beállított egy középtermetű, eléggé jól öltözött fiatalember, szurtos külsejű, borzas hajú emberek társaságában. Az első percben lehetett látni, hogy ő a kompánia vezére: „Kiütött a proletárdiktatúra, mindenki aki burzsujnak érzi magát, azonnal takarodjék!” kiáltozta, amikor a „burzsujok” kitakarodtak és „kipucoltak” társaságával a Kaszinó klubhelyiségeit az étteremben leült, megvacsorázott.

A fiatalemberre valaki rákiáltott: Ne kiabáljon Rákosi. Rákosi úgy tett, mintha nem hallaná. A középtermetű fiatalember ugyanis Rákosi Mátyás népbiztos volt, akit a kommunista társaság élén egy régi ismerőse megpillantott.

Néhány nap múlva Rákosit ugyancsak „burzsuj-eleganicával öltözötten” a Gizella téren lehetett látni. A villamos alkalmazottakat vezette a Gerbeaud-cukrászdába. Előzőleg beszédet intézett hozzájuk a Gizella-téren. Fontoskodva, nagyképűen pózolva, mint akinek kimért az ideje. Beszéde közben keresett mozdulattal maga elé emelte balkeze fejét. Rápillantott arany karcsattórájára:
- Még öt percem van, elvtársak, csak addig beszélhetek, figyeljen hát jól mindenki ide!

De azért még negyedóránál is tovább beszélt. Szép körmondatokban. A mondatoknak azonban mindig egy volt a befejezése: „Elvtársak be a vörösbe!”

Ez volt Rákosi Mátyás. Ez a két epizód mindennél jobban jellemzi portréját.