Ilyesmitől a kitűnő szövegírók, Martos Ferenc és Kulinyi Ernő ízlése távol áll. A lege artis megszerkesztett szövegkönyv naiv bonyodalmaiban sok az üde kedvesség, a műfaj tegnapelőtti eszközeinek diszkrét és új változatú alkalmazása. A harmadik felvonás bohózatos kavargása szerencsésen kárpótol az első kettő némely sablon unalmáért.

A Király Színház előadása nem egy ponton ennek a siker emlékekben gazdag műintézetnek legjobb tradícióit elevenati föl. Sokat lehetne beszélni arról, hogy lehet-e, szabad-e úgy élni, sőt visszaélni a hangtalanság "privilégiumával," ahogyan ezt, sajnos, egy-két főszereplőnél ismételten kellett tapasztaltunk. Félő, hogy a publikum tudatalatti ösztöne hovatovább igazságos ítélettel fog reagálni erre a szomorú tünetre s általában arra a sok muzikális tökéletlenségre, amely operett-előadásainkból egyenlőre, úgy látszik, kiküszöbölhetetlen.

Minden esetre legfőbb ideje már, hogy színész nevelésünk gyökeres átszervezésével próbáljuk lassanként ellensúlyozni ezt a végzetes hatást, amellyel egy zseniális (újabban, igen helyes önkritikával, prózai műfajra áttért) művésznőnek zenei dilettantizmusa évtizedekre kihatóan befolyásolta azt a régebbi, szolidabb alapokon nyugodott magyar operett kultúrát, amelynek a Hegyi Arankák, Küry Klárák, Gallyasi Paulák és Ráthonyi Ákosok, Szirmai Imrék és Konti Józsefek voltak a tartó oszlopai.

Ki kell emelnünk mindamellett Pécsi Erzsi szép és kulturált énekét és szívesen elismerjük, hogy Rátkai ellenállhatatlan komikai verve-e "viszi" a Tihanyi Vilmos rendezésében színesen és mozgalmasan ható előadást.

Lányi Viktor