Dr. JELLINEK ISTVÁN orvos, bécsi egyetemi tanár, legutóbb az elektromosság okozta baleseteknél nyujtandó első segélyről tartott közérdekű előadást az osztrák villamossági művek szövetségének ülésén. Több mint 10 évvel ezelőtt a szövetség szabályzatot dolgozott ki az első segélyről, melyet a hatóságok is elfogadtak az egyes gyártelepeken mint kötelezőt függesztettek.

Bár a szabályzat tudományos szempontból kifogástalan volt, mégis a segélynyújtásnál elért eredmény nagyon csekély. Ha ennek okát kutatjuk, azt találjuk, hogy a szabályzat csak papiron van meg. A segélyt nyújtó személyzet ugyan kellően ki van oktatva a szabályzat egyes pontjaira, mégis midőn megtörténik a baleset, a személyzet igen esetben nem ér el sikert, mert hiányzik a gyakorlati kiképzése.

Nem tudja megítélni, hogy a baleset pillanatában mit kell azonnal tenni. Előfordul, hogy a szabályzatban ismételten hangsúlyozott áram-kikapcsolással a baleset pillanatában egy még súlyosabb balesetet okoznak, vagy pedig elkésnek vele. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az elektromos áram okozta halál a több esetben csak tetszhalál. Igazolja számos már elveszettnek hitt esetben sikerrel folytatott élesztési kísérlet.

Elég a new-yorki orvosi hetilapnak mult évi közleményeire hivatkozni, melyek elektromos áram utján történő kivégzéseknél szerzett tapasztalatokról számolnak be, hogy a laikus előtt is világos legyen, hogy nem olyan könnyű az embert elektromos árammal megölni. Az elektromos kivégzés első szaka után többnyire azt találták az orvosok, hogy az elítélten még mindig világosan megállapítható az érverés, úgy hogy egy második kivégzésre van szükség.

A második eset egy 23 éves mérnökkel, Sch Ferenccel történt St. I.-ben 1923. julius 19-én akit 32.000 volt feszültségű forgóáram ütése ért jobb szeme és füle között, továbbá a vállán. A szerencsétlenségnél jelenlevő állomásmester azonnal hozzáfogott a mesterséges lélekzés alkalmazásához és azt egy segélytársával fölváltva három órán keresztül folytatta, míg végre a lélekzés megindult.

Az állomásmester észlelése szerint a szív működése feltünően korábban indult meg, mint a szabad lélekzés. A lélekzés megindulása után még mindig eszméletlen mérnököt beszállították a városi kerületi kórházba, ahol két hónapi ápolás után lényegesen enyhültek a balesetokozta káros következmények, azonban még néhány hónapig kímélnie kellett magát, hogy az idegrendszerben még visszamaradt zavar teljesen megszűnjön.

A két balesetet összehasonlítva, a következő megegyező tényeket állapíthatjuk meg: mindkét embernél a test felső részén, a fejen hatolt be az elektromos áram és a lábakon ment ki. Mind a kettőt váratlanul érte az áramütés és mind a kettő azonnal, látszólag élettelenül, összeesett. Az életrekeltést mind a két esetben egyedül mesterséges lélekzés útján érték el, még pedig szokatlanul hosszú idő alatt.

Mind a két esetben megelőzte a szabad lélekzést a szívműködésnek megindulása, az eszmélet mind a két esetben csak néhány órával a szabad lélekzés megindulása után tért vissza és mind a két esetben teljes volt a fölépülés. Bár az egyik esetben kis feszültségű, a másik esetben nagy feszültségű áram okozta a balesetet, mind a két esetben egyformán tetszhalottnak látszott az áldozat, és mind a két esetben eredménnyel járt a mesterséges lélekzés alkalmazása.

Ez a megállapítás azért fontos, mert egyes szerzők a kis és nagy feszültségnek teljesen eltérő hatást tulajdonítanak az emberi szervezetre, a kis feszültséget veszélyesebbnek és a mentést kilátástalanabbnak tartják. Mind a két esetből levonható az a tanulság, hogy nem egy halálosvégű elektromos baleset áldozata megmenthető lett volna, ha a mesterséges lélekzést hosszabb ideig, akár órákon keresztül folytatták volna.

Marusák Dezső.