Berlin, március 1.
A hirtelen halál lehelletére hosszu évek óta először hallgatott el a reakciós sajtó hangzsivaja és a német konzervativ lapok, amelyek a birodalmi elnök betegségének egész tartama alatt egyetlen résztvevő szónak sem adtak helyet hasábjaikon, ma az őszinte és mély nemzeti gyász hatása alatt legalább némi mértékben elismerik az elhunyt elnök nemes és mélyen emberi jellemvonásait. A "Deutsche Allgemeine Zeitung" nagyon melegen irt cikkében kiemeli Ebert egyszerü méltóságát, józan valóságérzetét és igaz erkölcsi komolyságát és leszögezi, hogy Ebert nemzeti érzéstől telitett kötelességtudó férfiu volt.

Még a "Deutsche Tageszeitung" is, amely néhány nappal ezelőtt a gyülölet minden hangszerével igyekezett beharangozni a magdeburgi pör föllebbezési tárgyalását, kénytelen meghajolni e talpig becsületes férfi céltudatos komolysága előtt és igy a német nép, amelyet évek óta a politikai gyülölet szilánkokra szaggatott, most minden érzésével egyesül első elnökéért viselt gyászában. E gyászban teljes mértékben osztoznak a nagy nyugati nemzetek és kivétel nélkül mindenütt elismerik ennek a sokat ócsárolt, de minden kritikán fölül álló komoly férfiunak erkölcsi nagyságát. Mussolini volt az első, akinek sürgönye a birodalmi kormányhoz befutott és azóta szakadatlan sorban özönlenek a táviratok és részvétnyilatkozatok.

Kellogg államtitkár az "United Press" tudósitója előtt kijelentette, hogy Ebert halála nagy veszteséget jelent nemcsak Németországnak, hanem egész Európának. Hughes államtitkár mélyen megrendülve jelenti ki a "New York Sun" hasábjain, hogy Eberttel olyan nagyszabásu egyéniség távozik az európai politika szinpadáról, aki a legnehezebb időkben páratlan vezéri tulajdonságokról tett tanuságot. Borah szenátor komoly veszedelmet lát abban, hogy Európa ujjáépitésének kezdetén távozott el a német politika éléről Fritz Ebert.

Az amerikai politikai élet minden vezére ugyanis nyilatkozik, valamennyien mély fájdalommal gyászolják az elnök halálát, aki Európa válságos éveiben olyan nagy szolgálatokat tett, nemcsak a német munkásságnak, hanem egész Európának is.

De nemcsak Amerikában, hanem Franciaországban is, amelynek pedig sem politikusai, sem pedig a sajtója nem szokta bőven osztogatni az elismerést idegen államférfiaknak, mély megrendüléssel teli sorokat szentelnek a lapok Ebert elnök halálának, amelynek sulyos világpolitikai következményei lehetnek. Herriot, Doumergue elnök, Painlevé és de Selves, a francia politikai élet vezetői valamennyien megjelentek a német nagykövetségen, hogy részvétüket személyesen fejezzék ki. Loucheur az egyetlen igaz szociáldemokratát gyászolja benne és nyilatkozatában előre inti a németeket attól, hogy Ebert helyébe nacionalistát válasszanak. Briand hosszu cikket szentel az elhunyt elnök emlékének, mély fájdalommal szegezi le, hogy messze meghaladta az átlagos német politikusokat mérsékletével, egészséges politikai itéletével és különösen fájdalmasnak tartja a veszteséget, amely a német népet érte, mert Ebert ugyszolván az egyetlen német politikus, aki a demokráciát és igy a béke ideáját képviselte.

A köztársasági és demokratikus pártok körében tartanak attól, hogy a jobboldali pártok kiméletlen demagógiával igyekszenek egy kifejezetten monarchikus tendenciát képviselő jelöltet választani Ebert helyébe és e célból mindent el fognak követni, hogy az elnökválasztást a lehető legtávolabbi időpontra kitolják. Ezzel szemben előreláthatólag szoros szövetség jön létre a centrum, a szocialisták és a demokraták között a célból, hogy egyrészt a lehető legrövidebb idő alatt megoldják a porosz kormányválságot, ha másként nem, akkor egy hivatalnokminiszterium megalakitásával, másrészt pedig, hogy az alkotmányban megszabott legrövidebb terminuson belül, előreláthatólag öt hét mulva megejtessék az első választás.

A német köztársaság elnökét ugyanis népszavazás utján választják éspedig oly módon, hogy az első választás alkalmával csak az tekinthető megválasztott elnöknek, aki a szavazatok abszolút többségét elnyerte. Ha a jelöltek egyike sem tudta ezt az abszolút többséget magára egyesiteni, akkor a két hét mulva megejtendő második választáson az a jelölt nyeri az elnöki méltóságot, aki a viszonylagos többségét a szavazatoknak tudja megszerezni.

Erős a reménye a köztársasági pártoknak, hogy ezen a legkorábban hét hét mulva megejtendő második választáson Marx, a volt kancellár, kerül ki győztesen a küzdelemből és igy sikerülni fog elháritani azt a veszedelmet, amely nemcsak a német köztársaságot, hanem az európai kibontakozást is fenyegetné, ha Ebert helyébe egy német nemzeti politikus kerülne. Bizonyos az, hogy mihelyt az elhunyt elnököt Heidelbergben nyugovóra kisérték, példátlan hevességü harc fog Németországban kitörni, amelynek az eredménye mindenesetre hosszu időre megszabja a birodalmi politika utját.