Ülünk a margitszigeti Nagyszálló halljában, velünk szemben Olga Csehova és ahogy hallgatjuk a szavát, Varsányi Irén jut az eszünkbe. Nem láttuk még szinpadon a Csehovát, filmen is talán csak egyszer, mégis ahogy beszél és amit mond, az olyan, hogy abból érezzük, hogy müvészete rokonvonású a Varsányiéval. Ezt meg is mondjuk neki. Csendesen elmosolyodik.
- Igen mondták már, hogy Varsányira hasonlitok. Sajnálom, hogy nem láthattam még szinpadon. Pedig már voltam szinházban Pesten többször. Somogyi Nusi a ciceroném, már ötven magyar szót meg is tanultam tőle.

- Most legutóbb az Altonát láttam. Nagyszerü két ember az a Bajor, meg a Csortos.
- Halljuk, hogy Pesten fimezik.
- Igen, a Corvin mütermében vannak felvételeim. A berlini Gloria-gyár készítteti a filmet Érdemes házasodni? (Soll man heiraten?) a cime és a szcenáriuma Robert Lipmanntól való. A filmet Manfred Noa rendezi és rajtam kívül Max Landa, a kis Szécsi Ferkó, Bánky Vilma és az olasz Angelo Ferraro játsszák a főszerepeket. A darabot vígjátéknak nevezi a szerző, de valójában életkép, éppen úgy, ahogy az orosz darabok mindig életképek, ha vígjátéknak is jelzik őket. Olyanok, mint az élet: kicsit vígak, kicsit szomorúak, elmúlnak felettünk…

Meg a pesti szinházakról beszélgetünk. A Vígszinház orosz újdonságáról, a Nyu-ról esik szó.
- Nem kellett volna Berlinben a Nyut játszanom. Ó, a Bergner isteni volt. Nagyon, nagyon szeretem a Bergnert. Egész ember.

- Hogy került a szinházhoz, asszonyom? – kérdezzük.
- Az uram, akitől elváltam, - unokatestvérem is különben – az volt a mesterem. Tizenhat éves voltam, mikor férjhez mentem, most kilenc éve annak. Istenem, már kilenc… - teszi hozzá aztán elgondolkozva. – Persze, hiszen a kis lányom már nyolc éves.

- Tudja, valahogy a családban van a szinpad szeretete. A nővérem is, én is, önálló kereseti pályára akartunk menni. A nővérem, Ada, mérnöknek készült, én szobrásznak. Ő el is végezte a müegyetemet, praktizált is és most mégis szinésznő Pétervárott. Ősszel meg fog látogatni és nagyon szeretnék akkor együtt filmezni vele. Én, amint mondtam, szobrásznak készültem. Andrejev és Kanyokov voltak mestereim a pétervári akadémián. Tízéves koromban fedezték fel tehetségemet a szobrászat terén és tizennégyben Rodinhoz akartam menni Párisba, de jött a háború és férjhez mentem.

- Terveim? Istenem, ha a filmmel itt végzek, március közepén Berlinben fogok játszani újra a szinpadon. A Monna Vanná-t fogom adni a Goethe Bühnen. Érdekes kis szinház az, templomból alakították át mostani rendeltetésére. Hívnak Oroszországba is, hogy játsszam el Shaw Johannáját, őszre Amerikába is hívnak, de egyelőre nem írtam még alá a szerzősét sehova. Nem tudom ugyanis, betanulok-e addig olyan szerepet, amivel vendégjátékra indulhatnék.
- Itt Pesten nem szándékozik szinpadra lépni, müvésznő?
- Nem volt eddig ilyesmiről szó. Beszélgettem ugyan Faludi igazgató urral, de nem ilyesmiről. Nem tudok még különben semmit.

t.p.