Talán még sohasem várt vissza olyan izgalommal miniszterelnököt a magyar politikai világ és a magyar közvélemény, mint most Bethlen István grófot, aki vasárnap este, kétheti nehéz és el kell ismerni, eredményteljes munkásság után, Genfből hazaérkezett.

Fásult, kiábrándult, nyugodt nemzetgyülést hagyott itt, üres padsorokat, bóbiskoló követeket, gondokban fölőrölt, letargikus közvéleményt és a tenger sima és fáradt tükre helyett egy orkánt lát viszont. Kétségtelen: Beniczky vallomása, az "Az Ujság" betiltása, a Somogyi-Bacsó-ügy parlamenti tárgyalása, ahogy a politika tolvajnyelvén mondják, fölboritotta a helyzetet, Bethlen István tehetségén, emberségén, taktikai érzékén mulik, hogy rendet teremtsen, helyreállitsa a politikai békét, mert enélkül azok a sikerek is veszendőbe mennek, amelyeket Genfben kivivott az országnak.

Borus és homályos fellegek ülik meg a magyar közéletet. Ez a felleg sóhajaink párnájából, gondunk és gyászunk sötétségeiből ment és gyülekezett föl az égre. Minden olyan fojtott, kisérteties és megalázó, mintha Svájc levegő nélkül volna, mintha a tenger víz nélkül volna, mintha a karról hiányozna a kézfej, mintha herélt volna a vőlegény. Nincs sajtószabadság, mert minden lap fölött ott függ a betiltás Damokles kardja. A porban fekszik a legszebb szabadságjogunk, amely mint a márciusi nemzeti zászló röpködött, búskomoran csüng és szinei kifakultak.

A szabadság nyugalmát és biztonságát, miniszterelnök úr; ez a kenyér, az ipar, a boldogulás zsiros, porhanyós termőföldje. Szabadság nélkül elrothad az iró üditő és gyógyitó kritikája; elhervad a villogó festék a piktor ecsetjében, nincs zseni, nincs életláz, nincs megmaradás a földön, ahol nincs tiszta levegő, szabadság! A mérnökben visszafejlődik a temperamentum, amellyel kinyilalott volna a magyar találmány … A zene nem bizsereg, el fog tudni aludni … Micsoda kín és gyötrelem ez a tisztesség, bátorság, önzetlenség és tehetség számára, mily ujjongás a tolvajnak, gonosznak, ostobának és árulónak.

Nincsen szabadság, nincsen! Te halhatatlan, kemény és fényes istenasszony, te nem a könnyek csillogását szereted, hanem a kardok vércsöppjeit; a te füled nem állja a beteg kutya szükölését, mert az oroszlánorditás a te zenéd: hová sülyedtünk mi: nem merünk a szemedbe nézni, szerelmetes, üdvösséges patrónánk. Tudjuk, hogy világrengető kérdések dübörögnek a Nyugaton, itthon is iszonyatos, mennyi a munka a mi boldogságunk gépházában. A munkát és felelősséget a gondolat irányitja.

Miniszterelnök Úr! A gondolat nem tür klotürlámpát. Látás nélkül csak a vakondok tud élni, a föld alatt. Mi a földön vagyunk; urak, nektek is, nekünk is világosság kell, mert élünk és csak ha meghaltunk, akkor megyünk a föld alá!