A párizs-londoni repülő úton számos kísérlet történt, hogy a légi közlekedést éjjel is lehetővé tegyék. De az eddigi kísérletek nem vezettek sikerre. A főbaj ott volt, hogy az eddig használatos egy- és kétsíkú repülőgépek nem olyan szerkezetűek, hogy éjjel a motorromlás nagy veszedelmet neidézett volna elő. Továbbá az út ködös időben leküzdhetetlen akadályt okozott, a világító tornyok gyönge fénye nem adott kellő irányítást.

Újabban Belgrád és Bukarest között több sikerrel kísérelték meg az éjjeli repülést, mert mind a repülőgépek szerkezete, mind az útirány jelzése tökéletesebb volt. Ezen az úton, mely 600 km hosszú (míg a párizs-londoni út 400 km) s magas hegyeket kellett átrepülni, kénytelenek voltak minden 50 km-re, tehát összesen 12 leszállóteret létesíteni, melyek acetilén világítótornyokkal ellátottak voltak s repülőgépül 3 motoros aeroplánokat használtak.

1923. június havában akarták megnyitni ezt az éjjeli szolgálatot, de a repülőgépeknek drótnélküli telegráffal való felszerelése, a leszállóterek elkészítése és irányítófénnyel ellátása késleltette a megnyitást. Továbbá a kormányosok előbb Párizs és Strassburg között, hol nincs semmi közbeneső jelzés, éjjeli próbarepüléseket végeztek. Az éjjeli repülést Belgrád és Bukarest közt 1923. szept. 7—8.-i éjjel kezdték meg és azóta sikerrel folytatták, úgy, hogy az üzemlebonyolító társaság engedélyt kapott utasok szállítására is.

Erre az első bevált kísérletre a franciák fölhatalmazták a légi szolgálat vezetőségét, hogy 1924-ben Párizs és Bukarest között éjjel-nappali repülőszolgálatot létesítsen oly módon, hogy a repülőgépek Párizsból éjjel 11 és 12 óra közt induljanak, reggelire Prágában, ebédre Budapesten vagy Varsóban, vacsorára 6 órakor Belgrádban, éjfélkor Bukarestben legyenek, összesen 23 órai út után.

Természetes, hogy hosszabb idő, mintegy 2 év kell még a szolgálat tökéletesítésére, hogy az éjjeli repülés is olyan időpontossággal történhessék, mint a nappali. Továbbá a repülőgépeket is tökéletesíteni kell a fölmerült szükségletek szerint.

Az angol, holland, német és amerikai repülőgépszerkesztők ezért óriási erőfeszítést tettek, hogy a leszállás nélküli úthosszát lehetően megnöveljék s olyan szerkezeteket állítsanak elő, melyek nem könnyen romlanak. Ma már 1500 órát is repülnek az ily repülőgépek, anélkül, hogy újjá kellene alakítani őket s némely motor 150 óráig is javítás nélkül működik.

B.