A geocentrikus és anthropocentrikus világnézet idejében, amidőn azt hitték, hogy az egész mindenségnek a Föld és rajta az ember középpontja; amidőn azt hitték, hogy minden, ami van és ami történik, csakis az emberért van és érte történik: könnyen alakulhatott ki az a hír, hogy Isten, vagy a természet, a teremtvényeket bizonyos jellel – úgynevezett szignaturával – látta el, amelyről az ember felismerheti, hogy minek mi a rendeltetése, hogy mi káros és mi hasznos reá nézve, és különösen szín- és alakbeli hasonlatosságokban véltek ilyen figyelmeztető gondviselésszerű jeleket felismerhetni.

Cornelius Agrippa 1510 körül "De occulta phiosophia" című munkájában írja: .....az orvosok pedig tudják, hogy miként segít minden dolog azon, ami hozzá hasonló. A teknősbéka lábai hasznára vannak annak, aki podagrában szenved. Minden meddő állat meddősséget okoz, és ha szerelmet akarunk ébreszteni, akkor olyan állatot kell keresnünk, amely szerelmessége miatt kitűnik, mint a galamb, a veréb vagy a fecske, és ezekből ismét azokat a részeket kell vennünk, amelyekben a szerelem ösztöne leginkább uralkodik".

A magyar irodalomban a szignaturának kitünő jellemzését találjuk Fáy András "Szutyokfalviak" című regényében: Nem intenek-e a bürök, a beléndek, a ruta, kígyó-hagyma és több már növények nehéz émelyes szagaikkal, ízeikkel már előre bennünket, hogy ők ártalmasak? nem-e a varasbéka, kígyófajok s más számos csúszók már undorító alakjaikkal, hogy kerüljük őket?"

Ezen felfogás különösen az orvostudományban fejlődött ki nagy mértékben és századokon át meg voltak róla győződve, hogy a növények alakjáról vagy színéről következtetni lehet arra, hogy milyen betegségek ellen kell őket mint gyógyszereket felhasználni. Első nyomát ezen szignaturákban való hitnek a Rig-Vedában találjuk, amely szerint a sárga virágú növények a sárgaság ellenszerei; a későbbi felfogás szerint is a sárga virágú vagy tejnedvű növények a sárgaság ellen használnak, mint pl. a nálunk is gyakori vérehulló fecskefű (Chelidonium majus). Piros virágú növényéket, pl. a pipacsot, vérzések csillapítására használták.

A rózsa szirmait a részegség ellenszerének tartották, mert színük olyan, mint a részegségében felhevülő ember arca; borzas gubacsai pedig borzasságuk folytán a haj növését mozdították elő. A tüdőfüvet (Pulmonaria), mivel virágai tüdőszinűek, tüdőbajok ellen használtak, fehér tejnedvű növényekkel a tejmirigyek betegségeit gyógyították. Gilisztás gyermekeknek a giliszta ellen kukacos gyümölcsöket adtak. A máj fű (Hepalica) leveleit, amelyek alsó felükön barnák és alakjuk a májra emlékeztet, májbajok ellen használták.

Hólyag- és epekövek gyógyszeréül bezoárkövet hordtak amulett gyanánt. A kőmag (Lithospermum) kőkemény termése - Plinius szerint - minden orvosi tanács nélkül elárulja rendeltetését, hogy hólyag-, epe- és más köveket gyógyítson. A Gladiolus communis-nak kardalakú levelei vannak, hagymája pedig kívülről recés hálószerű hártyával van körülvéve, amely páncélra emlékeztet, amiből nyilvánvalónak tartották, hogy megsebezhetetlenné teszi azt, aki ilyen hagymát páncélja alatt hord, sőt nemcsak fegyverek, hanem boszorkányok ellen is megvédi.

A Harz-hegység parasztjai a tej megkékülését is boszorkányoknak tulajdonítják; ezért Velpurgis éjjelén, amidőn a boszorkányok a Blocksbergben összegyűlnek, a kék virágú Glechoma hederacea-ból készült koszorún át fejik a tejet, amely ilymódon egy esztendőre védve van a megkékülés ellen.

A magvakat általában a termékenység jelképeinek tartották és a lenmagot mint szerelemgerjesztő szert (aphrodisiacum) már Dioscorides említi, s ma is Ausztria egyes vidékein mint szerelmi orákulumot használják. Az olyan növények, amelyeknek termése sokmagvú, mint a mák vagy a füge, biztos gyermekáldást hoztak az asszonyoknak; az olyanok pedig, amelyekben a herével való hasonlatosságot véltek felfedezni, mint a dió, szilva, mandula, a férfiak nemzőképességét növelték.

A birsalma sok magva és kellemes illata folytán a régi görögöknél a szépség, szerelem és termékenység jelképe volt és Aphroditének volt szentelve; esküvő után az új asszony egy birsalma elfogyasztásával Aphrodité oltalma alá helyezkedett. Ugyancsak a görögöknél, amidőn a menyasszony átlépte a lakodalmi szoba küszöbét. a násznép közt diókat osztogattak széjjel, hogy Zeus az új házaspárt termékennyé tegye.

A germánoknál a birsalma termékenységet és a boldog házasságot jelképezte. A Keleten a füge számos magva (illetőleg helyesebben termése) miatt a termékenyítés és a termékenység jelképe volt és a trágár erotikus vallási szertartásoknál nagy szerepet vitt. A rómaiaknál a női szeméremtestet (vulva), a görögöknél a penist jelképezte s az előbbieknél Juno, az utóbbiaknál Dionysos és Priapus szent növénye volt.

A szálepnek, mint általában az Orchideáknak, két gumója van, miáltal különösen emlékeztet herére. A két gumó nagysága közti különbség már a régieknek feltűnt és különböző hatást tulajdonítottak nekik. Theophrastos szerint a nagyobbik emeli, a kisebbik csökkenti a nemzőképességet (facultas coeundi); Dioscorides szerint ha a férfi a nagyobbikat fogyasztja el, akkor fiú, ha a nő a kisebbiket, akkor leány fog születni;