A világ legpompásabb szinháza ötven éves A párisi Nagy Opera jubileuma

1925 | Január

Páris, január 5.

Páris ünnepel. Ötvenedik évfordulóját ünnepli annak a napnak, amikor a hires párisi operaegyüttes mai gyönyörű hajlékába költözött.
A párisi operaház intézménye azonban már sokkal régibb. XIV. Lajos alapitotta 1669 junius 28-án. Ekkor kelteződött a hires Saint-Germain-i alapítólevél, amelyen a napkirály aláírása mellett, ott diszelgett Colbert autogrammja és a sárga viaszku nagypecsét.

„A mi szeretett és hüséges Pierre Perrin-ünk, tanácskozásainkban tanácsadónk és megboldogult jó és szeretett nagybátyánknál, az orleánsi hercegnél a követek bevezetője, alázatosan tudtunkra adta, hogy néhány esztendő óta a taliánok különböző akadémiákat alapitottak, amelyekben olyan zenemüveket játszanak, amiket közönségesen operáknak neveznek; hogy ezek az akadémiák, amelyeket a Pápa és más fejedelmek legjobb zenészeiből, sőt becsületes családból való való, zanében jártas és nagytudományu, nemes személyekből állitanak össze, akik azonban énekelnek. - most a legszebb spektákulumokat és a legkellemesebb időtöltést nyujtják nemcsak Róma, Velence városainak és Itália udvarainak, hanem a német és vagy angol udvaroknak is, ahol a fentemlitett akadémiákat a taliánok példájára ugyancsak felállitották; hogy azok, akik ezeknek a z előadásoknak a költségeit adják, az előre adott pénzükhöz hozzájutnak abból a pénzből, amit annak a helynek a kapujánál szednek, ahol az előadások történnek.”

Igy kezdödik a hires alapitó levél, amelyben XIV. Lajos engedélyezi „szeretett Perrin”-jének hasonló akadémia alapitását, monopóliumot biztosít neki egész Franciaörszág területére és megengedi neki, hogy a közönségtől olyan összegeket szedhessen be, amilyenek neki majd tetszenek és hogy ily célból azoknak a helyeknek kapuiban, ahol a fentemlitett előadások történnek , őröket és egyéb szükséges személyeket, állíthasson: hogy határozottan megtilthassa és megakadályozhassa, hogy bárki, akármily rendü és rangu legyen bár királyi házunk tisztje, fizetés nélkül oda beléphessen…”

Mikor a párisi opera 1875 január ötödikén átköltözött mai pompás rezidenciájába, akkor már a világ első dalszinháza volt. Halanzier volt a direktor és olyan nagyságok voltak a tagjai, mint a halhatatlan Christine Nilsson, Gabriele Krauss, Villaret tenorista, Faure, Gailhard.

A hires galéria fényárban uszott, égtek az összes csillárok és a közönség valóban ünnepelt. A diszpáholyban a köztársaság elnöke ült: Mac Mahon, diszes kiséretével. Ott volt a spanyol király is és a külföldi udvarok képviselői.

Mikor az opera épitője, Charles Garnier az előadás után lejött a nagy diszlépcsőn, a közönség viharos ovációban részesitette a különös épület megalakítóját.

Mert a párisi opera stilus szempontjából valóban egyik legkülönösebb épülete a világnak. Mestere tizennégy évig dolgozott rajta és mikor készen lett, Eugénia excsászárné kérdőre vonta őt:
Nos, Monsieur, micsoda stilusban épült ez a szinház?
Garnier élesen válaszolt:

III. napoleon stilusában. Annyi azonban bizonyos, hogy egyes esztétikai kifogásoktól eltekintve, mégis csak legszebb szinháza a világnak. Most lett ötven esztendős. És Páris mámorosan ünnepel.
V.K.