Ascher Oszkár

1925 | December

Gyermekarcú fiatalember, inkább fiú - a gimnázium jut eszedbe, ahol, valamelyik osztályban mindig volt egy ilyen arc: lelkes, figyelmes, nyitott szemek, értelmes, magas homlok, piros orcák, a keskeny száj körül okos, nem-cinikus irónia. Olyan nyíltan és őszintén, olyan fenntartás nélküli érzelemmel sugározza feléd ez a az arc természetes intelligenciáját, hogy szinte elmosolyodsz. ez a jó tanuló, villan át rajtad, öntudatlanul - kérdést vár, amire rögtön felelni fog, okosan, lelkesen, értelmesen.

Aztán illemtudóan elhallgat majd, néz rád, hogy van-e még kérdeznivalód, vagy helyre mehet? S teneked már nincs is tulajdonképpen, de még úgy teszel, mintha gondolkodnál, mert gyönyörködni akarsz szolgálatkészen rendelkezésedre álló tudásában.

Ez a fiatalember szaval. Néhány éve tűnt fel, eleinte csak a hírét hallottam, hogy van itt egy fiatalember, amatőr társaságokban szokott recitálni, kívülről, úgynevezett prózai írásokat is. Vállat vontam, nagyon jól emlékeztem arra a kicsit kényelmetlen udvariasságra, amivel finomabb idegzetű produkciókat elviselni szoktuk - lesütött szemmel, feszeng várván a végét, azon tűnődve közben, ugyan mire való az egész,

Egyszer aztán valahol összekerültünk. Hát ez az, gondoltam és bólintottam - akkor értem. Írásbeli dolgozat külalakja rendes, szavalásból is nyilván ernyedetlen. Mosolyogtam kedvesen filigrán fizikumán, de jól esett, hogy nem lógnak vad, fekete tincsek a homlokába, nem libeg a nyakkendője s nem lobognak ködös tűzben a szemei. Aztán, közkívánatra, szerényen felállt és szavalni kezdett - egy novellába, csakugyan kívülről, beszélő hangon fogott bele, kicsit furcsán ejtve a zöngéket.

Perc múlva feleltem ilyen alkalmakra gépiesen lesütött szemem és figyelni kezdtem. További két perc múlva teljesen elmúlt feszengő zavarom. Aztán már csak azt vettem észre, hogy a szóban forgó novella nagyon érdekes, sokkal érdekesebb, mint amilyennek eddig tartottam - illetve kiderült, hogy ebben a novellában csakugyan benne van az a rejtett célzás és vonatkozás és indulatszínezet, amit olvasás közben sejtettem, de saját beleérzésemnek tulajdonítottam: hallucinációnak, képzelt hangoknak, amikkel indulatom kíséri a szavakat.

És mire befejezte, már tisztában voltam azzal, amit most megállapítok.

Igenis, van önálló elő-adóművészet, a szavakkal dolgozó költői műfajok kiegészítése és beteljesítése, épen úgy, éppolyan jogosultan, mint a hangokkal dolgozó zenei műfajok előadásának kultusza: a zene. A szavalással szemben érzett zavarom tehát a rossz szavalásnak szólt, a jó szavalás nevében. A szavak, amikből egy vers, vagy versnek számító próza összekovácsoltatott, a hatásban, aminek előrevetett sejtelme szülte őket, éppen úgy megkövetelik a hangos kimondást, mint ahogy a lejegyzett kottajegy, mint utalás és utasítás, követeli a húrt és billentyűt, hogy ne csak lelki, a testi fülünk számára is valósággá váljon.

Ez a hatás vers olvasásnál belül játszódik le és a rossz szavalók rákényszerítettek bennünket, hogy megelégedjünk ennyivel, inkább, semhogy bántó és bosszantó ellentét, kakofónia, hangzavar támadjon a belső és külső hang között.

De Ascher Oszkár jól szaval; a betűből csakugyan szót csinál, azt a szót, amire a betű utalt. Úgy látszik régen, még a gyermekkor fogékony korszakában, megérezte a vers lelkét és hangszert konstruált hozzá, amin lejátszhatja.

Számára a szó, szavak egymásutánja, szavak szinkópája és ellenpontja, magassága és színezete és időtartama és erőmennyisége megannyi jelzés, amit a jó művész rajongó pontosságával követ, miután beállította indulatát arra a hullámhosszra, amiben a vers megszületett. Azóta sok verset és prózát hallottam tőle - soha nem vétett el egy betűt, egy interpunkciót.

Nem "jó memória" dolga ez, ahogy a botfülű laikus mondaná, - természetes tünete csak annak a százszázalékos megértésnek, mely az előadásban éppen olyan végzetessé teszi a szavak és hangsúly jelzések egymásutánját, mint amilyen végzetes volt az alkotásban. Módomban volt ellenőrizni, hogy így történik - néhány versem és prózai írásom előadása közben, aminek ilyen, vagy olyan értelmezésére nem beszéltünk össze - aminthogy nem is lehet tulajdonképpen ilyen vagy olyan értelmezésre összebeszélni, lévén egy és ugyanazon műnek csak egyetlen helyes, adaequat értelmezése.

Ascher Oszkárnak ma már hívei vannak és lelkes közönséges. Legutóbbi előadóestjén, a Zeneakadémián, nagy számban jelentek meg és zúgó tetszéssel helyeselték az előadó-művészetnek ezt a szerény és rajongó, az értelem és érzés kifeszített húrján boszorkányosan egyensúlyozó, kérlelhetetlenül tudatos készségét.

Különösen élvezetes volt Babits Danaidákja, Kosztolányi néhány eredeti és átköltött verse, egy megdöbbentő hatással kivetített karinthy-skizz és Morgenstrern három groteszkje mint intermezzo. Figyelni kell ezt a fiatalembert, mert valódi, tehát szerves összetételű a tehetsége, szervesen fejlődik tovább a költészet fejlődésével.

Karinthy Frigyes