Másfél kiló dinamit. Egy kiló puskapor. Tőrök. Vadászpuskák. Patron egy rakás. Magasrangu és közéleti férfiak „nemzetvédelmi” korrespondenciája. Propagandairatok, s egy még babérokat nem szerzett, csak alakulásban lévő titkos szövetség hivatalos nyomtatványai, levelezése. Ezt a hatásos komplexumot találták az Okolicsányi Laci irodai asztalfiókjában.

Hopp! Nem csak most, utólag csempésztette be Laci valami jópajtásokkal a fővárosi elektromos üzemi irodába a dinamitot és a puskaport és a regényes iratokat, amelyek mind oly ideálisan illenek egy kurzusfőhivatalnok asztalfiókjába?

Mert persze a titkos egyesülés, amelynek alakulásáról a papirok regélnek, „hazafias” és „keresztény” lett volna.

Meg a dinamit, az is „keresztény” és „hazafias” dinamit, nagyon természetes. Azzal az egész biztosan kommunistákat, rothadt keresztényeket, kémeket, ellenzéki képviselőket, zsidókat szándékoztak robbantani Laci és bajtársai.

Nem, nem, csak tréfálunk. Komolyan csak a legelvetemültebb destruktív rosszhiszemüség foghatná rá Lacira, hogy utólag ezeket az enyhitő körülményeket varázsolta az iróasztal fiókjába. Nem, mi hisszük, mi szentül meg vagyunk győződve felőle, hogy ezek a hősies, magasztos, faj- és országmentő eszközök, ugymint a dinamit és a tőrök és a puskák és a patronok már a Leirer-érában is ott merengtek az Okolicsányi Laci hivatalos fiókjaiban.

És valóban hihető-e, hogy az Okolicsányi-csoport, amely nemeset és nagyot álmodott a szervező nyomtatványaival, tőreivel, puskáival és a másfél kiló dinamittal, hogy az tényleg részes lehetne a Leirer Amália-gyilkosságban? Tapadhat a bünnek ilyen alacsony salakja kezekhez, amelyek a magyar faj becsületéért és boldogságáért puskaport és dinamitot gyüjtögettek?

És ha mégis…ha az ördög mégis e rajongó faji leventéket mellékvágányra csalta volna, ha a szerencsétlen magyar-holland lány ponyvaregényei halálát csakugyan Laci idézte elő, nem kell-e Laci javára irnunk a dinamitot, a patronokat, a puskát, amelyek az egyetlen sajnálatos ballépésével szemben fenkölt és harcos hazafias szive mellett olyan fennen szólanak? És maga a kirabolt és megölt Amália is, a túlvilág néma tisztásán sétálva, nem hajtja-é le vajon sápadt vörös fejét, sajnálattal és megilletődéssel, s nem bocsátja-e meg a könnyelmü Lacinak ezt a szórakozott kis privát gyilkosságot, a Laci idealizmusáért: a lőporért, a patronokért, a puskákért, a dinamitért?