Így kezdhet el énekelni az alkoholtól lassan-lassan megmámorosodó orosz paraszt. hangját felemeli, mozdulatai túlzottak, pátosza kicsapongó, hangsúlya brutálisan nagyító. "ne szavalj már no!" kiáltanánk rá, de egyszerre csak torkunkon akad a szó: ebben a hangban valami megrázóan mély őstermészet örök fájdalma zokog, egy ember élet keres felszabadulást, szaval, szaval, mert többet érez magában, mint amennyit a szavak természetes hangsúlya hordozhat, túlcsorduló szíve még az abc-ből is könnyeket sajtolna és mély kacajokat fakasztana.

Az előtörő költői mámor pszichológiai kialakulását Saljapin a megcsendülő hang első pillanatában egyetlen belső mozdulattal összefogja. Ezt a belső mozdulatot rendszerint külsőleg, egy figyelmeztető) kézlegyintés kíséri. Rendkívüli művészet kell ahhoz, hogy valaki a koncertpódiumon öntudatosan felidézze a nép természetes, öntudatlan költészetének hangulatát.

Ilyen művészetet csak kettőt ismerünk: az egyik Helge Lindbergé, a másik Saljapiné. A "néphang" két teljesen ellentétes megnyilatkozását figyelhetjük itt meg. - Lindberg sajátosan a népdal költője. A népdalt a paraszt látszólag minden nagyobb individuális emóció nélkül énekli. Hangja maga a megtestesült legtisztább objektivitás, lelki állapota: az egyéni problémák alá, a legegyetemesebb, legmélyebben általános költészetig leszálló önfeledtség.

A legtitkosabb költészet a legtitkosabb utakon lopódzik egyszerű előadásába. Kimondatlan költészet ez, amely megérzi, hogy a legmélyebb poézis mindig kimondhatatlan, hogy minden kifejezés csak sejttetés, s aki jól tud sejtetni, az pontosabban, biztosabban fejezi ki magát, mint aki mindent ki akar mondani. Innen a népi melódiának hihetetlenül lezárt, klasszikusan tömör, az elérhető legnagyobb emberi tökéletességgel ékes formavilága. Lindberg ezt a nagyszerűen objektív, rejtett mélységeiben egyetemes népdal költészetet viszi a hangversenyterembe.

Alig nyúl hozzá a zenei anyaghoz, maga a dal dalol, mintegy önmagától, művészetében. - Saljapin művészete a népi éneklésnek az a faja, mikor a közember nem felejti el, ellenkezőleg felrázza magában egyéni problémáit; mikor kiválik egy pillanatra az általánosságból, nehéznek érzi a lelkét, kiönti szívbéli terhét fájdalmasan vagy humorosan, bánatban vagy örömben.

Ennek az éneklésnek indítéka az egyéni emóció, külső formája rapszodikus, csapongó. Hogyan kerül az általánosságokban mozgó közember ajkára ez a mélyen szubjektív hang, Kétségkívül valami külső mozgató kell ehhez a legjellemzőbb ilyen külső mozgató az alkohol mámora. Saljapin népdal éneklése ezrét juttatja eszünkbe a borozgatás közben éneklő legényt. Saljapinban azonban a mámor külső indítéka belsővé válik.

A mámorosodás valami immanens tényező művészlelkében. A dal itt a személyes problémákat váltja ki a lélekből: az általánosból, egyetemesből kiszakadva vagy a magányosságra vagy az élet közelebb fekvő vonatkozásaira irányítja az érzelmeket. Ez a dal utóbbi esetben hol a bajtársaknak, hol a sors egy osztályosainak, hol a honfiaknak szól, azoknak, akik bennünket körülvesznek, akik hozzánk közel állnak. Az ilyen művészet predesztinálva van arra, hogy nemzeti művészet legyen és Saljapin valóban az oroszok nemzeti énekese.

Saljapin énekében azonban nemcsak az éneklő köznépnek, hanem az amerikai konferansziéknak közvetlenségéből is van valami. Csak egy árnyalat, mely az egykori zsákhordónak belső paraszti gesztusát, melyhez már a cári operában arisztokratikus, előkelő mozdulatkultúra járult, most a modern amerikánus ízléséhez idomította. Mindez azonban hozzátartozik Saljapin művészetének az élettel állandóan összefonódó jellegéhez.

A klíma olyan erőteljes egyéniségen természetesen nem változtathat sokat. Inkább csak kifejleszti az egyéniség eredendő sokrétűségét. Saljapin sokoldalúsága, mondanunk sem kell, nem az interpretátor sokoldalúsága. ellenkezőleg: mint a dalirodalom tolmácsolójának, kongenialítása feltűnően korlátolt. Egyedül műsora orosz számaival mutatott lelki közösséget. A német dal- és opera irodalom szellemét szinte humorosan félremagyarázza.

Ő nem interpretátor, még csak nem is dalénekes, ő. recitátor, szavaló. Énekszámait, mint a szavalóművészek, nem a művészi érték, hanem egyedül a hatásos előadhatóság receptje szerint válogatja össze. Az értékes művek nagyrészt kiszorulnak ilyenkor; hiszen régi igazság, hogy a szavaló művészet éppen a legmélyebb, legtitkosabb zenéjű versekkel szemben tehetetlen és brutális túlzásaival kifelé forduló hangsúlyával (ez lényegéhez tartozik) könnyen tönkreteszi, a finom, belső ritmus költői életét. Saljapin a dalirodalomnak legnagyobb szavalóművésze s mint ilyen, saját egyéniségén kívül, még valami idegen formai elemet is kénytelen bevinni az előadott műalkotásba.

Énekprodukciói szabad fantáziák. Sokoldalúságát tehát nem az ének irodalomban rejlő sokféle művészi tartalmak felismerésében kell keresnünk, hanem fantáziája kiszínező erejében. Ebben azután szinte felülmúlhatatlan. Mint a legnagyobb szavalóművészek a legelejtettebb, csak az összefüggésben fontos, önmagában jelentéktelen mondatból, úgy ő minden legkisebb frázisból is csinál valami megkapót.

Elképzelés és kivitel az ő páratlan előadó-képességének, hatalmas hangkincsének, egyetlen pillanat műve. Mint ahogyan a jó írónak a nyelv valamennyi szava, fordulata azonnal rendelkezésére áll, úgy áll Saljapin rendelkezésére minden pillanatban egy hihetetlenül gazdag énekkultúra összes fegyvere. Olyan természetes és talpraesett minden hangszín, minden dinamikai árnyalása, mintha most teremtette volna a költői pillanat hatalma. Ez a könnyedség már magában termeszetessé tenné művészete szavaló-karakterének erőteljes túlzásait.

De nála ezen kívül a rapszodikus kifejezés túlságosságát a mögötte álló vele egyenértékű gigantikus temperamentum is meggyőzően alátámasztja. Itt szó sincs ál pátoszról, dagályról vagy éppen hatásvadászatról. Ahogy hangszálai a legnagyobb fellendülést is bírják hanggal, ahogy a legéteribb pianissimóban is csodálatos egyenletesen és tisztán rezegnek, úgy a legtombolóbb szenvedélynek is megvan a művész lelkében a megfelelő arany fedezete, s a legfinomabb ellágyulásokat is igazi líra kíséri.

Saljapin a nagy zene-drámai színész, nálunk csak dal-"szavaló" estét" tartott. Hatalmas értelemábrázoló művészete mögött csak sejthettük még hatalmasabb emberábrázoló művészetét. Ezért, amit Saljapinról feljegyeztünk, az teljes művészetének csak kisebbik töredéke. Csak azokat a foszlányokat láttuk, melyekből az orosz óriás összeszövi nagy színpadi alakításait.