Szeged, április 13.
 A „Szeged” cimű napilap betiltásáról beszélnek Csongrád- és Csanádmegyében is. Tudni vélik az emberek, hogy voltaképpen nem egy liberális ujság megfojtási szándékáról van szó, hanem arról, hogy Szegedet ugy állitsák az ország elé, mint az ellenforradalom nemzeti fővárosát. Ezért hallgattatták el annak idején a liberális napilapokat a „Délmagyarországot”, a „Szegedi Naplót”, holott az utóbbi például hűen azokon az utakon járt, mint nagynevü szerkesztői és főmunkatársai: Mikszáth Kálmán, Lipcsey Ádám, Pósa Lajos, Tömörkény István, Gárdonyi Géza elkezdték és folytatták. De a kitünő „Szeged és Vidékét”, valamint a szociáldemokrata párt hivatalos orgánumát a „Munkát” is elbuktatták és most a „Szeged” zárja a sort, holott évtizedeken át Szeged csak ugy ontotta a kitünő hirlapirókat Budapest hirlapjai számára is.

Szegeden ma már a kormánytól független ujság nincs és főleg a liberális intelligens közönség számára nincs ujság. Pedig Szeged ma a liberalizmus fellegvárának tekintendő. Nem véletlen Peidl Gyula győzelme, nem véletlen, hogy a csongrádi bombamerénylet nyomozói, a szegedi rendőrtisztek nyiltan föltárták az ország elé, hogy miről is volt szó, nem véletlen, hogy Szegeden és környékén nem voltak atrocitások, kivéve azt az időt, amikor Ledererék és Okolicsányiék kiindultak a Dunántulra. Szegeden nem volt kommün, Szegeden éveken át néhány menekült és egyetemi polgár handabandázott és igazoltatott, de mindannyi mindig megjárta: a benszülött szögedi nem szokott megijedni „a messziről szalajtott különféle magyaroktul”. Szegedet évek óta nem sikerült a tulzó ellenforradalom érdekében ugródeszkául használni és inkább csak csöndes derüvel szemlélik, hogy Kószó István a belügyek államtitkárja.

Szegeden elképzelhetetlen a Wolff-féle országos vagy községi politika. És mert ez a város közhangulata és tömegérzése, a szegediek azt hiszik, hogy éppen ez a titka, amiért üldözték és üldözik a helyi liberális orgánumokat. Nem véletlenül tiltották be a „Szegedi Napló”-t a képviselőválasztások küszöbén, nem véletlen a „Szeged” mostan elnémitása sem és a belügyminisztérium indokolása csak azt bizonyitja, hogy a „Szeged”-et a belügyben naponta olvasgatták, viszont egész  Szegeden beszélik, hogy a lapot azért tiltották be, mert Szabó Dezső a szegedi kerületi főkapitány, dr. Szalay József meghivására Szegeden telepedett le, ahol munkatársa lett a liberális lapnak, amelyben megkezdte cikksorozatát az ellenforradalomról.

Szegeden talán azt a hangot akarják tenyészteni, amit egy időben Zsirkay János honositott meg.
Zsirkay ugyan távozott Szegedről, viszont bizonyos körök, még a miniszterelnökséget is megtévesztve, még inkább őrködtek, hogy Szegeden demokrata és liberális sajtóorganum ne fejlődhessen. És Szegeden ma már mindenki szeretné tudni, mit szól a szegedi Kószó István belügyi államtitkár ezekhez a dolgokhoz? A nemzeti fővárosban az emberek keserüséggel beszélnek a helyi lapok elnémitási eseteiről, amelyek – a fönti példák szerint – nem szórványosak. Szegeden a benszülött urak nem titkolják, hogy ellenőrzés hiányában az álturániak ötödrangu városkává degradálták a nagy Magyarországnak is második városát!

Szeged ma kedvetlen, a szinház üres, mozijai részben megbuktak, részben bezártak, sehol sem volt vidéken annyi bankbukás, mint itt, utcái elhanyagoltak, este sötétek, villamosa még Ujszegedre sem közlekedik, csatornahálózata nincs kiépitve, népjóléti célra jelentéktelen összegeket áldozhat, holott a városnak saját földbirtoka tulhaladja a 70.000 katasztrális holdat! A „nemzeti főváros” ma a csonka hazának legnémább városa…