Régi szokás, hogy a halotti beszéd elmondója az elköltözöttnek utolsó szavait idézi bevezetésképpen. "Maman, maman" - ezt a szót ismételték halkan a nyolcvan és fél esztendős France összelappanó ajkai. Félt a haláltól, mert szeretett élni, és a halálfélelem pillanatában ösztönszerűen abba kapaszkodunk, akit biztos menedéknek érzünk. Maman... kedves, szelíd, vallásos, mesélni szerető Antoinette Gallas, hűséges felesége François-Noël Thibault könyvkereskedőnek, aki harminckét esztendős korodban világra hoztad fiadat, és segítettél neki az emberi szellem legcsudálatosabb munkájában, amelyet mindnyájan elvégzünk: a világ fölfedezésében - Antoinette Gallas, reád volt szüksége fiadnak az utolsó fölfedezés órájában is.

Nem kapaszkodhatott másba remegő kezével, csak a te szoknyád szegélyébe. Mert te az Anya vagy, és te vagy az egyetlen szikla, amelyet e nagy romboló sohasem próbált megingatni. Nem kapaszkodhatott Istenbe, mert nem hitt benne, és ha hitt volna, talán még utolsó órájában is édesen mosolyog azon, hogy oly kegyetlenül kifigurázta a Mindentudót a Pingvinek szigete mennyei tanácskozásában. Nem kapaszkodhatott a földi halhatatlanság gondolatába sem, mert tudta, hogy az utókornak minden nemzedéke más-más, hamisított, a maga képére formált Anatole France-ot fog felhasználni arra, hogy önmagát imádja benne.

Nem kapaszkodhatott egy Eszmébe sem, mert megvizsgált minden eszmét, valamennyinek látta a túlsó oldalát, és mosolygott mindegyiken. Nem kapaszkodhatott a Művészetbe, mert ama nagy művészek közé tartozott, akik nem írják nagy betűvel a művészetet: játszott és mulatott egész életében, nem voltak tragikus küzdelmei, szent verejtékezései, nem áldozta fel bölcs nyugalmát a vérszívó Moloch oltárán. Nem, nem kapaszkodhatott senkibe, semmibe, csak szoknyádnak áldott szegélyébe, Antoinette Gallas, aki bizonyosan meg is jelentél a halálküzdelem órájában, rátetted puha kezedet fiacskád verítékes homlokára, és gyöngéden lefogtad szemét... Áldassál ezért mindörökké, Antoinette Gallas, Édesanya - Maman...

Benedek Marcell