A két zseniális orosz, Volkov és Mazsukin által rendezett nagy film, Keannek, a híres angol Shakespeare-színésznek életét dramatizáló Finita la commedia, kétségtelenül egyik legkiemelkedőbb állomása a filmjáték eddigi eredményeinek. A szereplők összeválogatása nem az ostoba amerikai sztár-rendszer szerint történt: feladataikhoz mérten valamennyien elsőrangút produkáltak, különösen Kollin, Mazsukin és Lissenko, akik úgy játszanak, ahogy talán csak oroszok tudnak komoly áhítattal, belülről sugárzó erővel, amely azonban a kifejezésben mindig elfinomul és lefojtódik.

A játék mély és hatalmas, az új értékek azonban a rendezésben mutatkoznak meg igazán. Elegendő egyetlen jelenetet kiemelni Keannek, a főhősnek kocsmai dáridóját, a film rendezésbeli csúcspontját. Lényege a mozgások virtuóz koncentrálása és dinamikus, robbanásig feszülő fokozása. Módszere pedig a tiszta filmszerűségből adódó valóságstilizálás, amelyben az egyes mozgásrészek megmaradnak a maguk természetből kiszakított mivoltukban, a részek egymás után kapcsolása azonban egészen szabadon az érzéskeltés és érzésfokozás célját követi.

Összekapaszkodott duhaj férfitáncosoknak a premier plan felé rohanó és távolodó sorai felülnézetből fotografálva, a körtáncba átcsapó társaság gyors iramú elpergése a gép előtt, Kean alakja egészen a premier planban villantva meg, kiterjesztett karokkal majdnem egészen betöltve a képsíkot, hogy egy-egy pillantásra lássuk mámoros szemeit és lobogó temperamentumának arcjátékát.

Közben szintén csak pillanatokra a környezet: öregek és nők, akik kézcsattogtatással kísérik a vad mulatságot, hegedűn veszettül fel-alá sikló vonó, polcok sora, amelyeken az üvegek is a gyors ritmusra rezegnek. Utána mindennek a fokozása: cikázó gyorsasággal váltakoznak a ritmust ver lábak és a szenvedélyes ritmusban lihegő felsőtest, amely néha egészen belehajol a felvevőgépbe, hogy csak a szemeket lássuk, és azután szilaj mozdulattal, hirtelen távolodik, hogy belevesszen a ritmikusan pergő formák féktelen zajlásába.

Párját ritkító rendezési mestermunka ez a táncjelenet. Amily egyszerű eszközökkel, olyan zseniálisan van a hatás megteremtve. A mulatság őrjöngésig való fokozódását nemcsak a ritmus gyorsulása érezteti: a ritmusnak halmozással való sűrítése, a térbeli részletek szimultán összegezése nem spekulatív módszer itt, mint például a hasonló törekvésű futurista művészetben, hanem a legteljesebb megvalósítás és szuggesztív hatású eredmény.

Hevesy Iván