Ibsennek ezt az alkotását sohasem tudták önmagával védeni, mindig külső és idegen segítőeszközöket kellett igénybe venniük az esztétikai ügyvédeknek. Azt szokták mondani, hogy a Kísértetek igazsága egyénibb és általános-emberibb, mint Nóráé, mert nincs elferdítve a tendencia érdekében. A hatáshajszolás nem tendencia? Ha a Nóra tézis-darab, a Kísértetek hatásvadászás. Borzasztó ma nézni, hogy rohannak a színpadra a fölöslegesen riasztó események mindig a kiszámított percekben. Kiszámítottan és hatástalanul.

Azt mondják: hogy ez a darab Alvingné: a hiábavaló áldozat tragédiája. A színpadon nem ez élteti. Egy-egy színész kedvéért veszik néha elő, Moissi szokott vele utazni, hogy Osvaldot játssza el. Rossz a színészek ösztöne? De hát rendben van. A bőséges Ibsen-kommentárok már messziről figyelmeztetnek, hogy a Kísértetek alkalmából gondolj az Oedipus-királyra, mert nagy közöttük a belső hasonlatosság, s mindkettőben a múlt képviseli a sorsot.

Nem tudok Sophoklesre gondolni. Az egy egységes világszemlélet kifejezője, amely pontosan adja azt, amit akar, Ibsennél hiába mondom, hogy az események nem fontosak: elveszik a kedvemet attól, hogy kutassam az események mögé rejtett gondolatokat. Szabad egy triviális szót használni? Végül is másodrendűvé válik a gondolat, ha az író adósunk marad gondolatainak költői "realizálásával", ha az események, melyeken át megmutatkozik, erőszakoltak, durvák, élettelenek, s lépten-nyomon kihívják ismereteink, logikánk, szívünk kritikáját.

Oly szertelenek itt az események, sőt sokszor oly ízléstelenek és nagyképűek, a teória annyira uralkodik itt a költészeten, hogy még Shaw, e jóakaratú bíráló előtt is homályba borul maga az agyonhajszolt tendencia. Sokszor úgy érzi az ember, hogy nem is a házasságról és kötelességteljesítésről van itt szó, amely a darab szerint néha vagy mindig szörnyű bilincs, és embereket, nemzedékeket pusztító rabság, hanem csak arról a nyárspolgári intelemről: óvakodjatok véretek indulataitól és a betegségektől... Kétségtelenül hasznos és okos tanács, de orvosok és tanárok éppen eleget hangoztatják, s még ők is korszerűtlenül és érdektelenül.

A Renaissance-színház előadása alkalmat adott Cs. Alszeghy Irmának egy bensőséges és mély tanulmányra, Baló Elemérnek pedig annak újabb bizonyítására, hogy rendkívül finom és érzékeny idegrendszer, amely nagy szuggesztivitással ábrázolja emberek és szavak patologikus tragédiáját. A világos, erős, tiszta fordítás Hajdu Henrik érdeme.

Földi Mihály