Meg kell ezt a nevet tanulni mindenkinek, aki az új művészet kialakulását figyelemmel kíséri. Munkálkodásának területére nézve grafikus, virtuóz mestere a tollnak és a ceruzának. Művészetének mesterségbeli részével tökéletesen tisztában van, de céljait nem ennek csiszolásában és a formalehetőségek új és új variációiban keresi, mint legtöbb mai kortársa, hanem valamiben, ami túl van a formákon.

Nem tartozik egy új izmus követői közé sem, nem fanatikusan egyik új laboratóriumi művészetkeltetésnek sem, de fanatikusa az embernek. Nem absztrakt és nem stilizált, éppoly kevéssé naturalista, pedig munkái mind, kivétel nélkül tele vannak a legigazibb és legelevenebb élettel. Megtestesítője az új művésznek, akinek a művészet nem cifra mesterség, nem a formák esztétikai összeépítése, nem játék és nem öncél, hanem harcos kard és alkotó kalapács.

George Grosz nagyon jól rajzol, ezt kénytelenül elismerik róla még a művészet pozőrjei és az esztétika sarlatánjai is. De ő nemcsak jól rajzol, hanem jót is, mert ő egész munkásságát egy magasabb etikus cél szolgálatába állította, az ember felszabadítására. Az eszme és az ember áll George Grosz bátor és szellemes grafikájának centrumában. Ezért az ő művészetében helyreáll az egyensúly a mondanivaló és a forma között.

A forma és a kifejezés esztétikai teljességre és a lehető legmélyebb hatásra törekszik, de nem öncélképpen, hanem azért, hogy a tartalom minél erőteljesebb és plasztikusabb megéreztetésre találjon. Kompozíció, a motívumok megválogatása és megformálása mindig csak annyiban fontos a számára, amennyiben mondanivalója számára szükséges és egyben elegendő is. Arcot és lelket rajzol és nincs egyetlen vonása, amely ezen kívül esik.

Ezen kívül minden csak arra való, hogy az életszituációt kommentálja, ami az ember körül van, arra csak néhány odavetett vonalat szentel, amelyekkel inkább csak jelzi a dolgokat, mintsem megmutatja. Az esetleges és a véletlen iránt éppoly kevés érzéke van, mint azok iránt a megnyilvánulások iránt, amelyek csak egyént jellemeznek.

Az eszme és az etikus tendencia nem egyéni és ezért mindkettő megelégszik az általánosabb kifejezési formákkal. George Grosz művészete nemcsak a külsőség megmutatására keres típusokat, hanem a lélek kifejezésére is. Ezeket a típusokat azonban nem veszi készen az életből, hanem a művészi fantázia sűrítő erejében alkotja meg azokat. Egy-egy arc egy-egy karakter, rendkívül éles és tiszta beállítással, hogy egyben szinte szimbóluma legyen valamely emberi szenvedélynek, ösztönnek vagy alapérzésnek.

Lélekrajzuk tele kíméletlen őszinteséggel és a tettek és mozgató okok gyökeréig lesugárzó igazsággal. Sok van bennük a karikatúrából, lényegében véve azonban mégsem karikatúrák George Grosz rajzai, mert hiányzik belőlük a karikatúra lelki könnyedsége és a dolgokkal szemben tanúsított fölényes és jóindulatú közönye. Grosz fölénye társadalmi hitének erejéből és bizonyosságából ered. Ezért az ő sokat emlegetett rokonsága Daumier-vel meglehetős távoli.

Daumier egy bohémnak a humorával és spontán életérzésével gúnyolta ki kis emberi hibáit, nevetséges félszegségeit annak a kispolgári osztálynak, amelyben egyébként nagyon jól érezte magát és amelynek ő maga is egyik szellemi megnyilvánulása volt. George Grosz a legélesebb és legmélyebb érzelmi és világnézeti ellentéttel fordul azzal az osztállyal szemben, amely elleni harc egész művészete. George Grosz művészetében nincs semmi jókedv és semmi humor, nem kedélyeskedik ő, hanem szeret és gyűlöl.

Harcos szatíra és vérig-veséig menő szarkazmus telíti grafikáját, amelynek célja, mint ő mondja, "megmutatni a mocsarat, a kloákát, amelyben az emberek szolgalelkűsége folytán élünk és még egy ideg élnünk kell". Nyomor, szenvedés, megalázás az egyik oldalon, a másikon pedig hipokrízis, hazug álidealizmus, amely a legsivárabb materializmust és cinizmust igyekszik takarni: ez minden lapjának témája. Korunk minden frivolsága és alantassága benne van Grosz mappáiban, szörnyű meztelen igazságában mindent levetkőztetőn és gyűlöletre égetőn.

Három rajzgyűjteménye forog leginkább közkézen: "Ecce homo", "Abrechnung folgt!" és a "Das Gesicht der herrschenden Klassen". Az elsőben inkább csak kíméletlen képek, rávilágító megmutatások a mai élet külső és belső szennyéből. A másik kettő éles és határozott programmal teli tendenciás művészet. A tendenciás művészet aktuálisságával, elevenségével és szerény igényeivel. Tendenciás művészet, amelyben a kifejező formák végtelenül puritán egyszerűségét az igazságok fanatikus ereje teszi súlyossá.

George Grosz művészete egy lépéssel nem vitte tovább a modern művészet esztétikai kátyúkban megrekedt szekerét és nem segített annak új formáért vívott szélmalomharcában egy jottányit sem. Egyszerűen átlépte hasztalan és verejtékes problémáit. Eszmét akar kifejezni és a formát rábízza a művészet evolúciójának spontán alkotóösztönére. Nem teoretizál és nem pózolja a szuverén, isteni alkotót. Egy etikus és szociális érzésű igaz művész becsületességével dolgozni akar egy ideáért a művészetével. Nem többet ennél, de nem is kevesebbet.

Hevesy Iván