Az 1863-ik és 1866-ik esztendőben többször feltűnt egy sápadt orosz író a wiesbadeni és baden-badeni játékkaszinókban. Kis tétekben játszott, néha nyert, sokszor veszített, s amilyen nyugodtan lépett a játékasztalhoz, olyan feldúltan távozott. Egy abból az időből ránkmaradt fényképe szerint még teljesen fiatalos az arca, nem látszik meg rajta a viszontagságos negyvenkét esztendő. Gömbölyded, szláv, csontos arc, kiálló arccsontokkal, mélyen ülő fantáziás szemekkel, tömpe, mégis keményvágású orral.

Álla kicsiny s egyébként vaskos csontjaihoz hasonlítva erélytelen, annál kifejezőbb és értelmesebb húsos, hullámos, kissé nyitott szája, mely fölött vékonyka bajusz kunkorodik. Arcának több mint egyharmada simán, redőtlenül hátra emelkedő homloka, amelynek nagyságát növeli elkopó haja: a választéknál már a kopaszságnak mély félszigetét vájta belé az idő tengere. Oldalt azonban még dús, fiatalos a haj, tömött fürtben borul fülére, melyet félig eltakar.

Különös, oroszos vegyüléke a soványságnak és az úgynevezett tagbaszakadtságnak. És fiatalosságát hangsúlyozza még a ruhája: világos nadrágot, széles kihajtású, hegyes szabású, fekete kabátot visel, mellénye mélyen ki van vágva s a lehajtott gallérból hosszan nyúlik ki a fehér csokornyakkendő két karcsú szárnya. Az egész alakot valamely láthatatlan súly nyomja s teszi nehézzé, arca is mélységesen komoly, sőt a szája körül mintha a legvégzetesebb szenvedélyek ütöttek volna tábort.

Ez a nyugodt arcú és ideges viselkedésű orosz író, aki többször játszotta el pénzét a divatos európai játékbarlangokban, Dosztojevszkij volt. Mi űzte a kártyához, milyen emlékeket vitt magával a kártyaasztal mellől, milyen múltból sarjadzott ki egyik legjellegzetesebb regénye: "A játékos"?


Földi Mihály