A régi Róma nemzetgyűlése kenyeret és játékot adott válságos időkben a népnek, hogy elbóditsa az agyukat és az elkeseredést levezesse. Kenyeret szórtak a nép közé és hátborzongató cirkuszi játékokat rendeztek, igy terelvén el a fej és a gyomor figyelmét a közügyektől.

A második magyar nemzetgyűlés panamákat dob a közvéleménybe, amelyeken rágódva, csámcsogva és kérődzve elfelejti kenyérgondjait a polgár. Eztaz ujságot legádázabb ellenfelei sem vádolhatják azzal, hogy kíméletes, vagy. éppen elnéző a — panamistákkal szemben. Ellenkezően. Ami panamának, vagy aki panamistának a torkát elkapjuk, az a panama, vagy. az a panamista aligha menekülhet. Igy, volt eddig és igy lesz ezután. Ma ugyanis több, mint becsületügye ennek az országnak, hogy politikára, világnéztetre való tekintet nélkül, jobboldalon, baloldalon és az aranyközéputon egyaránt, irtsuk. nyirjuk, tapossuk, gyilkoljuk a panamát és ugy őrködjünk a magyar közélet tisztaságára, mint Vesta papnői az örök lángra.

Az elszakitott magyarok nosztalgiáját mi sem növeli jobban, mint a körülöttünk alakult uj államok erkölcsi rohadása. Ha az anyaországban is hasonló jelenségeket látnak, ugy a kontraszt elmosódik és irtózatos kiábrándulás költözik a meggyötört, felénk dobogó szivekbe. A panamista ma nemcsak tolvaj, de áruló is; kisöprüzése a közéletből Csonkamagyarországnak valósággal — hadi-érdeke.

Mi tehát föntartás nélkül a panamákat leleplezők oldalán állunk, vagy, bukunk, ha vádjaikat legalább feleugy beigazolják, amint azt egy ujságtól vagy ujságírótól megkövetelik, amikor az valamely visszaélést kitereget a nyilvánosság előtt. Hazug, szemforgató fölfogas, amely szerint panamák és egyéb galád jelenségek leleplezése az ország becsületének, hitelének, jóhirének ártalmára van. Vajjon e fölfogás kenetleljes hirdetői odvas fogukat sem húzatják ki és hasonló bölcsességgel megvárják, amig egész fogsoruk elromlik?

E panamavádaktól fülledt légkörben egészen más követeléseket támasztunk. Aki panamát emleget, álljon helyt, terjessze elő adatait, mert a be nem igazolt, a végső konzekvenciájáig le nem vont vádaskodás csupán a panamistáknak hasznos, az ő malmukra hajtja a vizet. Ki a farbával tehát purifikáló képviselő urak! A gyanú ma nem öl, sőt olyan időket élünk, hogy konzervál. Miniszterek, képviselők, állami méltóságok derüs nyugalommal ültek a helyükön a gyanusítások pergőtüzében, akár az olimpiai istenek.

Adatokkal, tényekkel, aktákkal, tanukkal tessék fölvonulni és garantáljuk, hogy még fásult, dísztelen korunkban sem maradhat a közéletben, akire ország-világ előtt rásütik a panamista szégyenbélyegét.