Úgy ülsz, köpenyeddel letakarva lábaid, a part homokján,
Hogy talpad mutatod csak, tipró közönyöd sima bőrét.
De hol a térded, a térded?
Csak könyököd motollál, míg körmeidet csinosítod és
Lefele fordult a tenyered.
Mondd, tudsz-e vele az ég fele tárulni?
Ölelni kisded-állt? meríteni tiszta patak vizéből
S úgy vinni az ajkhoz?
Hogy tükröznek a körmeid s bomlott fürtjeid a napban!
Csak ez, csak ez, és semmi más.
Mondd, gondolsz-e a sírra is olykor, ahol halottan ők
Még nőni fognak egy éjszakán tovább.
S van-e még más is, ami túlél odalenn?
Óh, hogy tükröznek most a napban! De hova tűnt
Szemedből a szivárvány: a menny képe?
Csak mélyét látom, s pupillája pokol.