A fémeknek s egyéb fémesen vezető testeknek (szén, fémoxidok) az a tulajdonsága, hogy izzó állapotban negatív elektronokat — thermionokat — bocsátanak ki magukból, az elektrotechnika legújabb fejlődésében óriási jelentőségre tett szert.

A COOLIDGE- és LlLIENFELD-féle Röntgen-csövekben — amelyek a régebbi „levegős" csöveket a használatból szinte teljesen kiszorították — tudvalevőleg egy-egy izzó wolfram­drót-spirális szolgál elektron-forrás gyanánt. Az izzókatódos vákuumcsöveknek (audion, pleiotron, kenotron, dynatroi stb.) feltalálása és tökéletesítése pedig úgy a közönséges dróton való, mint pedig a drótnélküli telefonálás és telegrafálás terén tett lehetővé egyelőre még beláthatatlan haladást.

Bizonyára nincsen messze az idő, amidőn a dróttalan telefonüzenetek felfogására és erősítésére való audion-cső nálunk is, miként most Amerikában, éppen olyan közszükségleti cikk lesz, mint pl. az elektromos izzólámpa. Nem lesz tehát érdektelen egy-két olyan kísérlet ismertetése, amelyek lehetővé teszik az izzó-fémek fentemlített tulajdonságának közönséges léghíjas fémszálas izzólámpával való kimutatását.

Az egyik kisérlet H. GREINACHER-től származik, aki ezt a Zeitschrift für technische Physik 1923 évi I. füzetébe írja el, hogy a lámpa buráját stanniol-gyűrűvel veszi körül, ezt egy elektroszkóppal köti össze s az egészet pozitiv töltéssel látja el. Ha most a lámpát felgyujtja, az izzószálból negatív elektronok repülnek a bura belső falához, stanniol pozitív töltését részben lekötik ennek következtében az elektroszkóp lemezei összeesnek.

Megjegyzem, hogy a kísérlet fordítva is végezhető. Ha t. i. a stanniol-gyürűt nem látjuk el kezdeti töltéssel, akkor a lámpa felgyujtásakor ágaznának szét az elektroszkóp lemezein. Ugyanis bura belső falára jutó elektronok stanniol-gyürüben elektromos megosztást létesítenek: vonzzák és lökik az ellenkező, positiv töltést s az elektroszkópba taszítják a negatívot.

(folyt. köv.)