Wilson meghalt, alig egy héttel Lenin után. A halál, ugy látszik, siet, hogy történelmivé fagyassza a tegnap még világhires neveket, amelyek már-már belevesztek a ma unalmába és érdektelenségébe; Vagy ki emlékezett még a tanárra, aki — valamikor ugy látszott - nevét a történelemben odairja a két nagy „Presiden” Washington és Lincolné mellé? A „nagy idők” e halhatatlanjai legtöbbjének halhatatlansága, de nem hogy évezredeket, de nem él tul még egy normális menetű tüdőgyulladást sem.

Nem volt géniusz és nem volt zseni. Hiányzott belőle a művészi lendület és a művészi sejtetlenség. Ez a nagy tanár és ez a kis ez a háboru első három esztendejében tudatos leckéket vett a prófétaságból. Emlékezzünk csak vissza a tizennégy pont utánzott és akadémikus latinosságára, a teatrális szónoklatokra, amiket tartott Washington sírján; hevületének hidegségére és tudálékos józanságának enyhületének könyörtelenségére.

Emlékezzünk a pedantériára, amellyel - szóban és irásban - utánzott minden történelmi megnyilatkozást az ótestamentum szerzőitől Cicerón és Cézáron át Napóleonig és a tragikomikus bukásra, amely őt tankjai győzelmének másnapján a parki konferencián érte. A népek és nemzetek jogának akart lenni apostola és bevonta a világot annyi szenvedéssel és igazságtalansággal, mint előtte kevesen. És ezen nem változtat jóhiszemüsége, sőt meggyőzödöttsége sem. Dzsingiszkánnak is voltak - meggyőződései, sőt dogmái.

Mindenki jó ember akart lenni, minden zsarnok és vezér, aki e világ népeit bele akarta kínozni az egymondatos igazságok szorítójába. Igy volt ez Mohamedtől Wilsonig és nem tudjuk tisztelni a meggyőződés hajthatatlanságát, amióta eleven testünkön éreztük a szenvedéseket, amiket jelent a fanatizmus. Mert mi a különbség: igazság és tévedés, mi: meggyőződés és fanatizinus között? Lenin azt hitte, hogy mert zendülő géppuskások legyőzték Kerenski csapatait, ezzel tudományosan is győzedelmeskedett röpiratainak elmélete.

Wilson elég nagy volt ahhoz, hogy fegyveres véget vesse a legnagyobb háborúnak, de kicsi ahhoz, hogy ráeszméljen: itt nem a tizennégy pont fogalmazványa győzött, hanem a tank technikai verhetetlensége. A világ nem változott csak egy hadi szerszámmal lett több és négy békeszerződéssel, a szenvedések és igazságtalanságok pedig legföljebb, ha helyet cserélnek ezen a világon. A Marne mellett győzött, Párisban elbukott.

Hüdött pszichével elvonult a szanatóriumba. Csalódott, ám a világ belekényszerült az ő csalódásain felépült formák merevségébe. Maradna a történelmi felelősség. A történelem ítélőszéke az a járásbiróság, amely nem marasztalt el soha senkit még egy féldolláros pénzbüntetésben sem. Nem mert magyarok vagyunk, de még ha amerikaiak is volnánk, mint emberek sem szavazhatnánk halhatatlanságára Woodrow Wilsonnak, aki nyugodjék békében. Mi, áldozatai, nem nyugszunk, amig élünk…