Ellenségei se tagadhatják, hogy Bethlen István kemény munkát végzett.

Jó ez a kölcsön nekünk vagy rossz, most mindegy, de ő azt hiszi, hogy jó és vele együtt sok hivatott elme hiszi és ő egy külső ellenséges front poklán át, zseniális propaganda tüskebozótján átvergödve, itthoni intrikák hurkait szaggatva, világhatalmak fölé kerekedve , kis ostobaságokon végiggázolva, megtette azt, amit jónak tud és amit tenni akart. Férfiui cselekedet, sőt államférfiui cselekedet volt és amikor sikertét a parlament elé ontotta, ellenfél és barát egyaránt tisztelettel nézhetett volna erre a ritka tüneményre.

Ellenfél? Az talán. De a barátok, az egységes párt föl se neszelt a tett érkezésére, az egységes párt meg se rázkódott, csak tovább őrölte a maga korpáját, hogy Vanczákot kiadják-e és a nem szocialista képviselőt miért ne adják ki és hogy lehet a mentelmi jogot saját használatra másképen csavarintani?

Igazán nem a mi dolgunk a Bethlen ünneplése, de ha arra gondolunk, hogy ugyanezért az osztrák Seypelt a maga pártja hogy ünnepelte, nem térhetünk ki annak megállapítása elől, hogy ezzel a párttal háta mögött a Bethlen dolga még sokkal nehezebb volt, hiszen ez a párt még azt sem tudja, hogy a kölcsön nélkül egységes párt se lenne s ez a párt, amely megmenekülésének szent pillanatában sem eszmél legalább egy örvendő szemrebbenésre, csak a maga nyomorult korpáját őrli gépiesen, ez a párt támogatónak olyan semmi és erőforrásnak olyan meddő, hogy ha ennek dacára sikerült valami Bethlen-nek, ezért ellenfeleitől, akik százezer más kérdésben szemben állnak vele, megérdemel egy lojális üdvözletet.