A háború alatt hosszú ideig nélkülözük a valódi olasz marónit, s helyette legfeljebb a sokkal apróbb s egyébkánt is csekélyebb értékű, leginkább hazai gesztenyét fogyaszthattuk. Közismert dolog, hogy a gesztenye (Castanea sativa) hazánk déli részén többfelé előfordul és élvezhető termést hoz. Az azonban, hogy hazai előfordulása a természet, vagy pedig az ember munkájának eredménye-e, még ma is vita tárgya.

A hazai gesztenye-előfordulások két oldalról körülfogják az Alföldet, s egész a Kárpátok lábáig tartanak. Szlavóniában, egész a Dráváig, a gesztenye nagyon elterjedt, többfelé ligeteket alkot s minden kétséget kizáróan őshonos. A Dráva balpartjától kezdve azonban a gesztenye őshonosságának ügye zavarosabb. Nevezetesen számos történelmi nyoma van annak, .hogy a gesztenyét már a rómaiak uralmától kezdve különösen a Dunántúlon szándékosan ültették és erdőket telepítettek belőle.

Erre támaszkodva az erdészeti szakirodalom az anyaország területére nézve a gesztenyét régi telepítés maradványának minősíti. Azt különben, hogy a gesztenye hazai előfordulása igen ősi keleti, az is bizonyítja, hogy a gesztenye neve dunántúli, főleg somogyi helységnevekben (pl. Geszti) előfordul, éppen úgy, mint pl. a nálunk ma már kihalt hód neve (pb Hódmezővásárhely) a hódét, vagy az erősen ritkuló tiszafáét (pl. Tíszolc) a tiszafáét, úgy ez is bizonyítja a gesztenye itteni előfordulásának régi keletét és hajdani nagyobb uralmát.