Ha a képviselőválasztásokon csak arról lenn szó, hogy ki fogja a kerületet parlamentben képviselni, akkor legtöbbször nagyon kis eset lenne az ilyen választás. Legtöbbször fájdalmasan mindegy, hogy ki és milyen módon kap mandátumot s ha a hatalmasabbak erőszakoskodnak, az a pártok magánsérelme, amit elintézhetnek egymás közt.

Ha csak a pártoknak ártana az a sok törvényszegés, az a sok visszaélés és erőszak, amit a megnyomorított ellenfelek panaszolnak, akkor azt lehetne mondani, hogy a kormányok mindenütt hajtandók erőszakoskodni és a törvény arra való, hogy küzdeni lehessen a túlkapások ellen. De a választások közvetlenül a nép szemeláttára történnek, az erőszak a nép bőrére megy és a törvény és a jog a nép előtt diszkreditálódik, midőn a példaadásra hívatlan urak cinikusan fölrúgják mindazt, amiben a népnek hinni kellene.

Ha azt látják, hogy a tekintély éppen olyan alantas eszközökkel él, mint a legutolsó zugprókátor, ha azt látják, hogy a törvényt olyanok csinálják, akiket ilyen silány mesterkedésekkel svindliznek be a törvényhozásba, ha ezt látják, hogy a törvény becsüli azt legkevesebbre, akkor bolond, aki azt várja, hogy a nép tisztelje a tekintélyt és komolyabban vegye a tilalmakat, mint maguk a vezető és példaadó úriemberek.

Rettenetes fertőzést terjeszt az egész országban ez a választási szisztéma és közéletünk minden betegségét beoltja a nép lelkébe. És akkor aligha van nagy jövője az ugynevezett konszolidációnak, ha az ország polgárai a hazugság, a csalás és a törvénycsavarás csunyaságait ismerik meg a tekintélyek cselekedeteiből.