Rippl-Rónai József új témái
Az "új" fogalma Rónai művészetében sohasem azt jelenti, amit a laikus embereknek vagy a hevülő fejű fiatal művészeknek. Rónai művészetében az új legföljebb valami addig elhanyagolt motívumnak megfogása vagy festői eljárásának valami más változata. Rónai művészetének soha sincsenek teljes fordulatai, mint más nagy művészeinkének, legföljebb töredékfordulatai: érdeklődése irányának kicsi szöggel odább tolódása.
Ez a művészünk mindig benne marad abban a környezetben, amelyet érdeklődésének természete, tevékenykedésének vágya és kifejező képességének öntudata húzott meg tehetsége körül. Azt hinné az ember, hogy nem nagyon tágas az a kör, - és mégis mi minden elfér benne. A kisebb akarásoknak, a kevésbé nagy szándékoknak mennyi árnyalata, a finomságoknak mekkora gazdagsága, valóságos kis világa.
Minden motívum - a legkicsinyebb is - a lehetőségeknek egész sokaságát rejtegeti számára. Zorka-ciklusa egyetlen egy női fejnek hányféle és mindig más, mindig újabbnál újabb és érdekesebbnél érdekesebb változata. Más művész egyetlenegy arcképpel kimeríti modelljének egész festői tartalmát. Rónai számára egy-egy más színű kalap ugyanazon a fejen, vagy az arcnak pillanatnyi színes megjelenése az est vagy a napvilág különböző szakaszaiban, megannyi új motívumot és megannyi új képtárgyat jelent.
Az utóbbi években túlnyomó részt arcképet festett, mint ahogy Rónai formai érdeklődésének természete szerint inkább figurális festőnek mondható. Most azonban a tájképeknek, mégpedig az abszolút tájképeknek egész sorát mutatja be (az Ernst-múzeumban) szinte válogatás nélkül festette meg a körülötte élő természetnek mindenféle hétköznapi motívumát: kaposvári kis szőlőjét, a háza előtt elterülő rét széna termésének behordását, a kertje bejáratát, a falusi természet csupa úton-útfélen egyformán jelentkező alakzatait.
De Rónai szeme mint a meleg eső a virágokból illatukat, úgy csalja és szívja ki minden élő és holt tárgyból a lelkek színességét. Kivonja a levegő színeit is és megfürdeti bennök tájait. De nem azon az orgiázó módon, a színeknek azzal a kavargó zenebonájával, ahogyan kevésbé finom érzésű festők szokták a levegő és általában a természet színeit részeikre bontani.
Rónai az egyensúly mestere és az ösztönös, a soha nem hibázó ízlésé. Az ő színbontó művelete szinte láthatatlan vegyi folyamat, melyből csak kész eredmény: a tónusba foglalat színek egysége az, ami a néző számára készült. A technika, a megcsinálás módja teljesen feloldódik ebben az eredményben: elvész a szem elől.
De épp ezért érdemes meglesni ennek a boszorkányos mesterségnek titkait. Tájképei között mint új motívum jelentkezik a Balaton. Hat kis pasztellképet készített Rónai az idei nyáron a siófoki parton. Valamennyinek a víz és a föléje boruló ég a tárgya. Semmi formai részlet, sem hegyekkel beszegett szemhatár, sem épület, még csak úszó hajó sem, legföljebb néhány fekete-rózsaszín emberpötty a vízben. Ég és szem határ olyan - föltétlenséggel mint Van Goyen tengeri tájain.
De mekkora színesség a nagy egyhangúságban. Mennyiféle alig meglibbenő színfonál az ég nagy fehérségében, aminek bizonyos távolságról megnézve látszik. Kék, még kékebb, zöldeskék, lila, tintaszín, rózsaszín, még rózsaszínűbb foltok - inkább színes leheletek - között a papíros fehér alapja. Ennyi az ég. A víz még annyi sem. Az egyszerűsítés netovábbja egy kis balatoni kép (a 73-as számú), amely alig egyéb, mint fehér papíroson néhány gyönge kék húzás és néhány a papírosnál is fehérebb fehér krétavonal.
Ennyiből kerül ki az égnek és a víznek határtalansága és benne a levegőnek finomra megszűrt végtelensége. A hat kis kép ugyanannak a motívumnak, sőt ugyanannak a tájkivágásnak ábrázolása, csak más-más színhangulatban. Az egyik fehér, a másik lila, a harmadik kékeszöld hangulat. Az ember Monet törekvéseire kénytelen emlékezni, csakhogy itt nem érzi a feladat és az eljárás recipeszerűségét. Rónai művészete a legérzékenyebb felfogó képességnek ösztönössége és önkéntelensége.
Ezek a legújabb témái Rónai művészetének. De éppen olyan "újak", a szónak olyan értelme szerint, amely a már megvoltnál mást (tudniillik az érdeklődést más-más módon megragadót) jelent, az arcképei is. Éveken át úgyszólva csakis női fejeket festett a művész. Az utóbbi időben néhány markáns férfifejet is.
Az előadás módját mindig festői karakterük foka határozta meg. Van egy bájos leányfeje (42.), halvány barna krétával sárgás színű papírra olyan kézmozdulatokkal futtatta rá az alak kontúrjait, amilyenekkel finom és ideges női kezek hajukat szokták megigazítani vagy lebágyadt prémes gallérjukat fölborzolni.
A kép egész rajza inkább csak jelzés - a meleg lehelet rajzos lecsapódása a téli ablakon - de éppen ennyi és talán csak ennyi (meg a kevés szín) elég ahhoz, hogy a megábrázolt szűzi lány törékenysége, testének és lelkének illékonysága, rövid múltjának egész kékszemű álomszerűsége és talán rövidre szabott jövőjének fájdalmas sejtelmessége örök életre megelevenedjék.
Egészen mások a férfifejei. Ott van például a Móricz Zsigmondé. Megereszkedett oroszlánfej - szétmálló őserő. Abban a pillanatában kapta el ezt a fejet a művész, amelyben minden meglágyult rajta. Bizonyára azért, mert abban a pillanatban a fejnek zárkózott színessége láthatóvá vált, a rengeteg fej szoborszerűsége fölengedett, kemény plasztikája kisimult és a különben inkább szobrászati téma festőibbé lett.
Rónai arcképei nem annyira jellemtanulmányok, mint inkább festői elképzelések. Magyarázó arcvonalfejtegetések helyett az ember testiségének magáról megfeledkezett pillanataiban való ábrázolása. Móricz fején nincsenek játékos motívumok, azért az előadás módja is egészen más mint Rónainak könnyű kézzel készült női arcképein. Sűrű fej, sűrű festés. Kihagyás, melyen a festőalap szinte áttetszik, kevés van ezen a fejen, annál nagyobb erő a pasztellrúd húzásaiban és tömörségre törekvés a színfölrakásban.
Épp ilyen kevéssé jellemtanulmány az Osvát Ernő arcképe is. Rajta olyan kifejezést rögzített meg Rónai, amely bizonyára nem jellemző Osvát erélyes fejére. De nem is ez érdekelte rajta a művészt, hanem ami különben csak kivételes percekben mutatkozik rajta: a rejtett színessége, az arc, az orr piros foltjai az ezüstös haj árnyékában. Babits Mihály fején viszont mintha inkább a karakter kialakítására törekedett volna Rónai.
Ez a fej talán épp azért rajzosabb előadású, az arcba valami démoni kifejezés félét igyekszik belevinni a művész, de nem egészen szerencsésen. A fej egy kicsit szétesik, talán ennek a törekvésnek erőltetése következtében. Ezt a képet is, mint Móricz és Osvát arcképét kék háttér zárja körül és foglalja sonorosus keretbe.
Újság ennek a színnek ilyen célra felhasználása is Rónai művészetében. Új, de csak olyan értelemben új, mint kezének minden mozdulása: megújulása a réginek egy kifogyhatatlan gazdagságú és az évek számával egyre finomodó érzékenységű képzeletben.
Elek Artúr
.jpg "Az aratás és a fegyvergyakorlatok")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!