Sajnos, ha az idevonatkozó adatokat lelkiismeretesen is hordta egybe, amit szívesen teszünk fel, azt kell mondanunk. Hogy ezekből az adatokból nemcsak hogy nem emelkedik ki a fiatal Ady Endre alakja, de valahogy annak a viszonynak a jelentősége is összezsugorodik, mely Ady Endrét a szülői házhoz fűzte. Holott egész bizonyosan nagy rejtélyek várnak itt megoldásra, nagy dolgok történhettek s nem lomhán váltotta fel a diósdiak egyik generációja a másikat, míg Ady Endre lett és az érmindszenti ház és minden ami odafűzte a ami onnan űzte, sokkal-sokkal nagyobb jelentőséggel bírt Ady költészetében, mint amennyi Ady Lajos könyvéből kiviláglik.

E tekintetben tehát csalódás volt rám nézve Ady Lajos könyve. Aminthogy általában azt a kifogást kell emelnünk Ady Lajos ellen, hogy könyvében Ady Endre arányai valahogy összezsugorodnak. Nem jön ki a nagysága. Azok az arányok, melyeket ma nap-nap után nagyobbaknak látunk. Élete, mely mélyebb az életnél. Tragikus magyar sorsa, melynek mását éli a magyarság.

Igaz, Ady Lajos ezerféle megkötöttséggel látott hozzá könyve megírásához: nem akart biográfiát írni, mert az egybehordott anyagot is túlságosan hiányosnak érezte, talán a respektus a téma iránt is beleszólt a dologba, mégis többet akart adni a puszta emlékezésnél, nem akart esztetizálni, holott vers és élet soha költőnél oly véresen nem forrott egybe, mint Ady Endrénél, tárgyilagos akart maradni, nehogy testvéri elfogultságot vethessenek szemére, s valósággal tüntet az elfogulatlanságával, jutalmazni akar, aszerint, hogy abban a perben, melyet Ady Endre özvegye ellen indított, kit érez a maga pártján s kit vél amoda tartozónak. (Amiről később még szólni akarok.)

Ezek a megkötöttségek sok mindent megmagyaráznak, de nem változtatnak a tényen, hogy Ady Endre alakja ebből az írásból nem domborodik ki igazi nagyságában és szeretetreméltóságában. Holott nagy volt - a legnagyobb magyar költő s nincs lírikusa a világnak, aki közelebb fért volna hozzám - és szeretetre méltó volt. Amit egyébként Ady Lajos éppen oly jól tud mint én, csak kár, hogy más tendenciák lidércei után futva szem elől tévesztette.

*

Néhány nem fontos megjegyzés. Ady Lajos azt mondja, hogy "a satanizmus, amivel ő a nyárspolgárokat szerette elképeszteni nem volt nála őszinte, hanem felerészben fiatalkori szerelmének Nietzschének mint Baudelairenek a hatáscsökevénye, felerészben pedig ugratása azoknak, akik, különösen élete utolsó éveiben, mint valami látványosságot keresték fel." Bandi nem ismerte Nietzschét, lehet, hogy belepillantott valamelyik írásába, de nem ismerte, ha ismerte volna sem tanulhatott volna belőle satanizmust.

Amely kifejezés különben egyáltalán nem illik Adyra. Sohasem tapasztaltam, hogy valami különösen fontosnak tartotta a nyárspolgárok elképesztését, sőt ellenkezőleg az elismerésnek és bámulatnak minden megnyilvánulását szívesen fogadta, bárkitől eredt és vigyázott arra, hogy senkit meg ne bántson, aki megértéssel vagy akár kíváncsisággal közeledett költészetéhez. S ha már az olvasmányainál tartunk, nagyon sajnálom, hogy Ady Lajos könyve erről a témáról olyan keveset beszél. Holott erről nyílván sok érdekeset lehetne mondani s ki tudhatná ezt, ha nem Ady Lajos.

Engem különösen az fogott meg, ahogy Ady Endre egyszer Goethe Torquato Tassojáról beszélt nekem. A lángész kálváriájáról. Nagyon örült, mikor azt mondtam, hogy Schopenhauer ugyanazokat a szempontokat emeli ki Goethe Tassojáról szólva, mint ő. Arany János: Buda halálát Ignotus biztatására újra elolvasta. "Költő az, az a szalontai jegyző", mondta mintegy önmagával vitatkozva. Olvasmányairól szólni kellett volna. Még egy megjegyzés: 1914-1915. évi verseinek könyvkiadásáról szólva azt írja Ady Lajos, hogy a Nyugat nem merte a velükjáró erkölcsi kockázatot állni. Honnan vette ezt?

*

Előszavában azt írja Ady Lajos: "híre járt, hogy készülő életrajzomat jobb és baloldalon egyaránt bizonyos érdeklődéssel csak azért várják, mert aktuális irodalmi és világnézeti harcok során érveket remélnek találni benne egymás ellen, erre az értesülésre egy teljes évig újra abbahagytam a munkát". Nem tudom ki vitte ezt a hírt Ady Lajosnak, annyi bizonyos, hogy tőlem és barátaimtól bátran folytathatta volna munkáját minden megszakítás nélkül, mert egyikünk sem várt könyvétől érveket világnézeti harcai során.

Bizonyosra veszem, hogy a jobboldalon sem vártak s annál kellemesebb meglepetés lehetett rájuk nézve, hogy Ady Endre öccsének életrajza ilyen érvekkel váratlanul megajándékozta őket. Amit Ady Endre politikai hitvallásáról, a zsidókhoz való viszonyáról ír, azt nem igen lehet az egyszerű retusázás szóval jellemezni. Ez az átfestése s fontszámra való kimérése Ady világnézetének, politikai szimpátiáinak ízlésbeli eltévelyedés, melyet Ady Lajos köteles revízió alá venni, ha igazán szolgálni akarja az igazságot és bátyja emlékét.

*

Egy másik sokkalta sajnálatosabb ízlésbeli megtévelyedése Ady Lajos könyvének, ahogy Ady Endre házasságának történetét megírja. Gyávaság volna és gonosz hálátlanságot követnék el Ady Endre iránt, ha engedném, hogy e házasság története úgy menjen át a köztudatba, ahogy azt Ady Lajos könyve jónak látja beállítani. Lehet, hogy abban a vitás kérdésben, mely Ady Endre elhunytával az örökség megosztása körül az özvegy és az Ady-család között felmerült, az özvegy túlságosan a jogi álláspontra helyezkedett s nem gyakorolt olyan méltányosságot, mely az író családjának kijárt volna, - lehet mondom (ez irányú a lehetnél határozottabb véleményemet sohasem titkoltam), de hogy az ebből kerekedett gyűlölet annyira elhomályosítsa valakinek látását, mint azt Ady Lajos könyvének idevonatkozó fejezeteiben látjuk, sohasem tudtam volna elképzelni.

A könyvnek ez a része valóságos pamflet, sőt ennek a fejezetnek a perspektívájából nézve a könyv egyéb részei is pamfletszerűvé válnak, mert pld. Léda asszony beállítása, jellemzése, az elismerés, mellyel körülhízelgi, azt a bélyeget üti fejtegetéseire, hogy mindez csak azért íródott meg, hogy ennek árnyékában a feleség még jelentéktelenebbnek. Ady életében még haszontalanabbnak lássék.

Holott vallom, hogy ez nem igaz. Hogy igenis ez az asszony, Csinszka valaki volt Ady életében, megértő, odaadó, fiatalságát áldozó, minden percben boldog tűréssel áldozó (és sok-sok türelem kellett szegény barátunk mellett, sok önfeláldozás) megpróbáltatásait és megszégyenüléseit jó ízléssel, mert szótlanul viselő feleség volt.

Én nem tudom, hogyan történt az, hogy Ady Endre elvette Boncza Bertát feleségül, de azt a mesét, hogy a tizennyolc esztendős intézetbeli leány (akinek Ady Lajos könyvében közölt s láthatóan leleplezésre szánt leveleiből, melyeket Ady Endrének küldött, egy pár okos, rokonszenves, becsületes leányszem néz reánk), hogy ez a kis lány behálózta, elcsábította Ady Endrét, (akiben megvolt az a zsenikben is ritka tulajdonság, hogy kiváló judiciummal is bírt), ezt a dajkamesét egyetlen emberrel sem fogja elhitetni, még azokkal sem, akiknek könyvében magaviseletből egyest ád.

Ez a megállapítás azonban kontrollálhatatlan, itt tág tere nyílik a biográfus pszichológiai ismereteinek, de igenis kontrollálható, - s Ady Endrének nem egy barátja élt olyan közel hozzá, mint a testvéröccse, - igenis kontrollálható, hogy ami boldogság erre a tragikus sorsú emberre rászűrődött élete utolsó éveiben, háború zajában, a magyarság vizionárus erővel meglátott pusztulásában, azt házaséletének köszönhette.

Bizonnyal nem Hermann und Dorothea idill volt ez, Ady Endre szertelensége nem teremtőzött az idill rózsaláncaira, de ha nem láttam volna saját szememmel, hogy mit jelentett ez az asszony azokban a választó időkben barátunk számára - pedig láttam, akkor is egy pillantás azokra az elragadó versekre, melyeket feleségéhez írt, s általában költészete gyönyörű kiteljesedésére ezekben az években - s tudnám, hogy Ady Lajos írása nem lehet igaz.

Ebben a kérdésben nincs is helye polémáinak, elég ha én mondom ezt vagy ha Móricz Zsigmond mondja vagy Schöpflin Aladár mondja. Mi láttuk, tudjuk s ezzel szemben az, hogy beszélt-e valaha Ady Endre váló szándékáról s hogy megbeszélte-e Steinfeld Nándorral vagy Löwenstein Arnolddal (miközben az elválás helyett beérte egy előlegügy kedvesen mókás lebonyolításával), egészen mellékes körülmény.

Nem is kell valami túlságos leleményesség ahhoz, hogy célzatosan kiszakítva egy félmondatot egy egész oeuvreből, arra vérvádat építsünk fel, mely rögtön összeomlik, ha hozzáolvassuk a másik félmondatot is. Mit szólna Ady Lajos, ha abból a körülményből, hogy bátyja legsúlyosabb betegsége idején több levelet küldött neki, mindannyiban egy jövőjére - már t. i. Ady Lajos jövőjére - fontos kérdés elintézését sürgetve és egyetlen szóval sem tudakolja bátyja egészségét, egy aggódó hanggal nem árulja el nyugtalanságát. Milyen következtetéseket vont le egy ilyen levélből Csinszka ellen, milyen keserű vádakkal hurcolta volna meg, holott ki tagadhatná, hogy Ady Lajos igazán szerette bátyját és komoly aggodalommal figyelte betegségét.

Ha azonban valóban így volt, ahogy Ady Lajos állítja, ha valóban házassága ilyen szerencsétlenséget jelentett Ady Endre számára, akkor hogy van az, hogy Ady Lajos nem jött el bátyja barátaihoz, nem beszélte meg velük a dolgot, nem mondta, az istenért tegyünk valamit, mentsük meg bátyám lelkét. Vajon ezért a mulasztásáért nem nyugtalankodik lelkiismerete? Hát ne is nyugtalankodjon.

Ez a probléma neki bátyja életében eszébe sem jutott, aminthogy nem is juthatott s nem válna szégyenére, ha komolyan harcba szállna önmagával, komolyan felidézve Ady Endre emlékét, de úgy, ahogy könyvében ritkán jelenik meg, visszavonná könyvének ezt a fejezetét. Bizonnyal segítené e, belátom, nem könnyű elhatározásában, ha elolvasná "A Halottak élén" kötet "Vallomás a szerelemről" ciklusát.

Fenyő Miksa