Így például azt, hogy a görög neveket görög írásmód szerint íratja, holott az általános szabály a nem latin betűs nyelv neveinek írását magyar kiejtés szerint követeli meg. Miért Pheidias és Aiskhylos, Puskin és Dosztojevszkij mellett? Mennyivel különb a görög betű a cirillnél? Ugyanitt Balassa csak az így is-úgy is alakot tünteti fel, pedig van egy ilyen árnyalat is: így is-úgy is.

A második fejezetben a szavak használatát tárgyalja. Nagyon helyesen mutat rá egy sereg félreértett, rosszul használt szóra, (padmaly, cinterem, iromba, ural, ildomos) de hogy a létére szó használatát megengedő értelemben is elfogadja, túlzott engedékenység. Nyelvész létére sem kárhoztatja az ilyeneket: Tanító létére mindenhez ért.

Brr! Mintha tűt szúrnának a - nyelvérzékembe. Nem ártott volna élesebben kiemelni azt sem, hogy a jönni ige első személyes alakja csak az ide visszajövök értelmében használható. Ezt sokan elvétik. A bír és tud között talán ez a legvilágosabb árnyalati megkülönböztetés: nem tudok írni, (mert nem tanultam,) itt a gátlás belső, - nem birok írni, mert nincs tollam,) itt a gátlás külső. A jelenkezik és jelentkezik megkülönböztetése viszont erőltetett, mindenesetre fölösleges. Azután: a golyó ugyan gömbölyű, de a nép használja a kerek-alma kifejezést is.

Sőt: kerek ez a zsemlye. A helytelenül használt szavak és szólások hasznos kis gyűjteményéből hiányzik a csinál címszó mellől ez a legújabb, gyönyörű pesti kitétel: készre csinálja magát. Az életbe lép kifejezést nem lehet mindig a létesít-tel vagy alapít-tal pótolni. Pl. Holnap lép életbe az új jegyrendszer. A Duna mellett fekszik helyett nemcsak a van, hanem a terül el is helyes. A hamis pénz fogalmát nem födi a rossz pénz. Rossz pénz lehet a régi, forgalomból kivont pénz is.

De különben: a pénzhamisító helyes, sőt a hamis hang is. A kitart és helyet áll valaki mellett sem ugyanaz. Az első időtartamot is jelöl. A Werke fordítása sem kerülhető el ebben az esetben: vízművek, mert a jéggyár mintájára bajos lenne, vízgyárat mondani. Az összes szónál fel kellene tüntetni, hogy csak az összesen formájában magyaros. Az idegen szavak kárhoztatásánál Balassa nem esik a puritánok túlzásába, akik még a dupla-szekfű helyett is kettős-szekfűt követelnek. Csak akkor kerüli az idegen szót, ha egyenlő értékű megfelelőjét megtalálja magyarul. De azért Auflag helyett nekem hiába ajánlja a szörnyű feltétet.

A parkíroz helyett is szokatlan a parkoz, bár az utóbbi egyszerűbb. Az igeképzésről szóló fejezetben nem érez árnyalati különbséget a betakaródzik és betakarja magát, a sötétedik és sötét lesz között. Pedig a különbség megvan. A főnévképzés tárgyalásánál a szentélyt a szenthely-lyel helyettesíti, holott mind a kettő mást jelent. Szenthely v. Kegyhely pl. Lourdes, míg szentély: a templom legbelső része, ahol a szentséget őrzik. A ruganyos szó árnyalatot jelöl például itt: ruganyos ágy. Ez más, mint a rugalmas vagy helyesebb talán a - rúgós? De hát az ágy nem ló.

A forrpont ugyan rossz, ám mégis szükség van rá, mert a forráspont mást jelent. A hordozható ágy hosszadalmas, nehézkes kifejezés. Inkább a népies saraglyát írnám helyette, bár ez nem egészen ugyanaz. A hordképesség helyett jobb ugyan a teherbírás, de például az ágyúra ezt már nem használhatom. A rekeszjel helyett jobb a zárójel. De a záróra helyes, mert hiszen záróóra két ó-ját össze lehet vonni. Végül: más az udvarban járó s más a (királyi) udvarhoz járó.

A könyv harmadik részének címe: A szó a mondatban. Itt, a főnevet tárgyalva, Balassa rámutat erre a latinizmusra: három-királyok-napja. Igaz. De ez a latinosság megtalálható már a népballadában is: Várjatok, várjatok, tizenkét gyilkosok. (Kőmíves Kelemenné.) a rózsának is van többes száma: a rózsák atyja. Nagyon érdeke, amit a vizitel szóról mond, amelynek a mélyhangzás egész más értelmet ad: vizitál.

A testrészek nevét nem mindig látjuk el személyraggal, mint Balassa állítja. Íme: Talpra magyar, orron vág, marokra fog, fejbe ver, kézre kap stb. A borja és borjúja különbségéhez hasonló a sora és sorja is. A névelő tárgyalásánál fölveti a sokat vitatott kérdést: kell-e névelő a személyragos főnév előtt? Kielégítő választ is ad rá. De ami ennél fontosabb: a jelzős személyragos-főnév előtt használt névelőről nem szól. Pedig ez, különösen Szomory Dezső "hangszerelő" írásai nyomán, nagyon elterjedt. Például: Megfésülte a barna haját.

Megütötte a kis kezét. Úgy érzem, az a névelőnek itt semmi helye sincs. Nem csak azért, mert lompossá teszi a stílust, hanem azért sem, mert más értelmet ad a mondatnak. A kis keze, a barna haja: kiemelés és megkülönböztetés, már pedig erről itt nem lehet szó. Hiszen senkinek sincs a barna haja mellett vörös vagy szőke is, a kis keze mellett nagy is.

Ellenben helyes így: Ellopták a szürke lovamat, - ami azt jelenti, hogy a szürkét lopták el és nem a pejt. Különben pedig azt tapasztaltam, hogy a nép nem is igen használja a jelzős személyragos-főnevet. Sohasem mondja: Barna haja a vállát verte, - inkább felbontja a mondatot: Haja barna volt és a vállát verte. Csak az újabb népdalokban van a lyánynak "pici piros ajka".

A negyedik rész a mondatszerkesztéssel foglalkozik. Itt a tagadást, tiltást jelentő főmondat mellett, szerző megengedi a tagadó, tiltó mellékmondatot is. Pl. Tagadja, hogy nem vitte el. Sőt ezt tartja magyarosabbnak. Mindössze annyit jegyez meg, hogy "az irodalmi nyelvben az állító mondat, minthogy logikusabb, szintén gyakori".

Pedig a tagadom hogy nem láttam homályosságra semmi szükség sincs. Logikusabb és magyarosabb is: Tagadom, hogy láttam vagy Megtiltottam, hogy odamenj. Két vagy több egyes számú alany közös állítmányánál is megengedi mind az egyes, mind a többes szám használatát. Pedig csak az egyes számú állítmány a helyes.

Olyan magyar sajátosság ez, amelynek nincs párja más nyelvben. Kár lenne hát elveszíteni. A névutókról szóló fejezetben is túlságosan elnéző, amikor a hasonlít valakihez alak mellett a hasonlít valakire alakot is elfogadja. A ra-re ragos forma csupán így helyes és magyaros: apjára ütött. De különben apjához hasonlít.

Ez a pár apró megjegyzés azonban korántsem akar a könyvecske értékét leszállító kifogás lenni. Inkább annak a megbecsülésnek és érdeklődésnek jele, amelyet Balassa József munkája ébresztett bennem, a műkedvelőben, aki bizony sokszor rajtakapom magam írás közben egy-egy bántó magyartalanságon, hiába töltöttem életem első tizenhat esztendejét a Duna-Tisza közén. Írók és olvasók egyképp haszonnal forgathatják a tudós szerzőnek ezt a helyes magyarságra vezérlő kalauzát.

Kárpáti Aurél