I.

Megindító belépni ide: a Thália vagy két évtizeddel ezelőtt ebben a katakombában indult, áhítatos nézők előtt, kik hittek az irodalomban és színjátszásban. Kis komédiákat játszottak este, szivarozó, borozó vendégeknek, nappal pedig nagy tragédiákat, sápadt, boldog fiataloknak. Vékony márványasztalkák nyújtóznak a vörösplüss fallal elválasztott páholyokban. Kinn a mellékutca bejárója előtt lázas zsibongás s a vasárnapi kora délelőtt fanyar érdekes hangulata. Cikória kávé szaga leng a levegőben. Fent a vendéglő konyhájában ma is hallani, amint a deszkán a szakács bárddal aprózza a húst, ebédre.

II.

Lehet-e szellemeket idézni? A szellemek elrebbentek vagy beérkeztek. Csak Forgács Rózsi van itt, ki bujdosó útján visszatért oda, ahonnan magasba szállt, koszorúival és fájdalmával, be-nem-érkezhető tehetsége dicsőségével. Gyászruhában ül a pamlagon, szép mozdulattal. Ő az orosz özvegy, ki majd összevész egy vidám hadnagyocskával és a perpatvar által felesége lesz. Aranyserleget tart kezében, hogy válasszon két férfi közt. Ő a német végzet, a huszadik század árnyalatával. Ő a bomlott svéd grófkisasszony. Mindegyik szerepében ugyanaz a varázs, melyet nehéz elemezni. Éles és biztos olvatag lírizmus nélkül, s mégis bensőséges. Hangja majdnem vidor, a tragikus jelenetekben is, de tiszta szívhang. Kitöréseiben pedig hatalmas. Gazdag lélek. Igaz ember. Nagy színésznő.

III.

Azokról a darabokról, melyeket az új kamaraszínház bemutatott, csak ennyit. "A medve" köztük a legkülönb, noha minden igény és irány nélkül készült s mindössze annyi anyag van benne, mint egy Csehov-karcolatban. Sem naturalista, sem realista, csak csehovista. Viszont Georg Kaiser, ki expresszionistának nevezi magát, nem kaiserista. Ez a legfőbb hibája. Strindberg "Julia kisasszonya", úgy éreztem, már irodalomtörténeti levegőt áraszt s önkényességén nem egyszer mosolyogtam. A jelen kornak nincs és nem lehet drámája. Az, az emberiség, mely nem tudja eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz és mindent megért, nem tarthat számot erre a nagy erkölcsi művészetre.

Kosztolányi Dezső