A központi idegrendszer finomabb szerkezetének megismeréséhez egyrészt azok az anatomiai vizsgálatok vezettek, melyek sorozatos metszetek készítésével az idegrendszer alkotóelemeit különleges festési módszerekkel elkülöníteni igyekeznek, másrészt a fejlődéstani vizsgálódások mellett azok a kutatások, amelyeket az egyes idegpályák kísérlet vagy kóros állapot okozta sérülése vagy megszakadása után észlelhető degenerálódás útjainak megismerése érdekében végeztek.

Az agyvelő két féltekéjét, amelyeken a homlok-, fal-, nyakszirt- és halántékkarélyt különböztetünk meg s amelyeket a közép felé eső (medialis) felületen hatalmas rostnyaláb (a kérges test) köt össze, kívülről 4-5 mm vastag szükre köpeny (az agykéreg) borítja s kiterjedését elősegítik a nagyobbszámú árkok és tekervények.

Legfontosabb elemei a többféle (legnagyobbrészt pyramis-) alakú ganglionsejtek és az őket körülhálózó s belőlük kiinduló idegrostocskák, melyeknek egy része ágazatosan szétoszlik, másik része (mint tengelyfonál) továbbhalad s rövidebb-hosszabb út után más idegsejtet fon körül, vagy mellékágakat bocsátva, egyenesen a végső készülékhez jut s abban ecsetszerűen szétoszlik.

Vannak az agykéregben tehát egyes kéregterületek egymással és a mélyebben fekvő, valamit a környéki (periferiás) részekkel összekötő (asszociációs és projekciós) rostok. Az idegsejtek és rostok között a degenerálódás folyamánál felszaporodó s bizonyos anyagcserebeli feladatot teljesítő gömbölyű, hosszúkás, pók- és csillagalakú gliasejtek és rostok foglalnak helyet, melyek a kéreg alatt képződött és tovább futó idegrostokból összeszövődött fehérállományban nagyobb számban jelennek meg.

A fehérállomány különféle irányban haladó, kereszteződő rostjai létesítik az egyes agyvelőbeli tekervények, karélyok, a két agyfélteke egyes mezői, a kéreg alatt levő, idegsejteket is tartalmazó nagy dúcok, a nyúlt-, a kisagy, a gerincvelő, valamint a környéki területek között az összeköttetést.

A beható vizsgálatokból kiderült,hogy az agykéregben az idegsejtek alakja, száma, a rostok mennyisége, vastagsága, elrendeződése, szétsugárzása szerint több, egymástól különböző mező található (Brodmann csak a homlokkarélyon 66-ot, Vogt Cécile és Oszkár az egész agykérgen kb. 200-at fedezett fel), ami bizonyos különleges működés végzésére való hivatottságra enged következtetést.