Kedves Pista bátyám, lelkendezve olvastam az örök városból keltezett izgalmas tudósítását, amelyben beszámol tapasztalatiról világkörüli utjának első állomásán. Tudtam én jól, hogy Nagyméltóságod nem hiába szolgált együtt a Károlyi-kormányban Diener-Dénes József kisméltóságával: aki lekváros kanállal ette a diplomácia tudományát, az megállja a helyét a legsikosabb parketten is.

Hogy ez a Mussolini nem fogadta jó Nagyuramat, hát annyi baj legyen! Egy Friedrich István van olyan fascista, hogy római tartózkodását ilyen csekélység meg ne zavarja. El voltunk bájolva attól a talleyrandi ötletességtől, ahogy az európai erőviszonyokat helyesen fölismerve, nem a fránya franciával, sem a stupid angollal, még kevésbé a dollárok hazájának fiaival, sőt a testvér olaszokkal sem, hanem egyedül és kizáróan a nemes és hatalmas Montenegró ideiglenes kormányával szürte össze a levet.

Hiába, Pista bátyánk mindig az ideiglenes kormányok barátja volt! De félre a tréfával, szinte könnybelábadt a szemünk, pedig azt hittük, magyarok, hogy kilenc év óta minden könnyünket elsirtuk, amikor F. J. oly őszinte megilletődéssel, majdnem rokoni szivfájdalommal ecseteli szegény jó Nikita király balsorsát. Hát ez bizony vérforraló, hogy becsapta az ántánt a cettinjei fenséges fölszintes Házat és elbusult helyeslésünkkel találkozik Tarasconi István mélyen átgondolt és átérzett elhatározása, hogy a süveget visszaszerzi Nikita unokájának, XXVII. Danilónak okos fejére. Ha megigérte, ugy nyugodtan alhatik a montenegrói ideiglenes kormány.

Friedrich a tettek embere és hadai élén egész bizonyosan megmássza a Lovcsent, amelyet a háboruban egy sidó tábornok foglalt el az egykori monarchia számára. A magyar nemzet jövőjére, a jelenéről nem is beszélünk, kiszámíthatatlan hatással lesz ez a montenegrói ezodial (Medoe). Friedrich Tartarinnak van fantáziája: még megértjük, hogy Angorából egy montenegrói princcel érkezik haza, akit itt fölken Csonka-Magyarországgal egyesült Montenegró fejedelmévé. Az ideiglenes kormány elnöke persze Ő lesz. Miniszterelnök és külügyminiszter.

Eddig ugyanis csak az elnökségre való rátermettségéből vizsgázott le, mostani utazásán bizonyságát adta hasonló jártasságának a diplomácia művészetében. Cinikus gazfickók persze lekicsinylik ezt az európai lájsztungot! Pista bátyánknak mindig sok volt az irigyes, azért van ez. Végül nem kismiska az ántánt egyik, ellenünk a világháborut végigharcoló kormányával olyan viszonyba kerülni, hogy brudert iszik velük az ember. Képzeljék el, ha Bethlen Londonba nem egy tedd ide, tedd oda grófot, hanem Pista bátyánkat küldte volna követnek. Bonar Law nem-e öreg cimborája lenne. Aki Montenegróval egy délután igy le tud slusszolni egy római szálloda halljában, az Angorában is megüli a maga helyét.

Mussolini pedig kimutatta a foga fehérét, amikor Pista bátyánkat hiába váratta, költette vele a drága lirát és végül nem engedte magas szine elé. Egy Friedrich nem marad senkinek sem adósa. Elutazott Nittihez, aki tudvalevően a fascisták legádázabb ellenfele.

Ne hagyd magad, Friedrich Pista! Csináld meg az ántánt körül azt a gyürüt, azt a bekerítési politikát, amely előbb-utóbb megfojtja beste lelkünket. Egy szövetség Montenegróval, Albániával, Palesztinával, Birmával, Turkesztánnal és hass, alkoss, gyarapits s a haza fényre derül.