Szeretem a fiatalságot. Övé a lélek izzása, a bolond és százszor szent mámor, a rajongás és a gyülölet, mind azok a kincsek, amelyeket elveszít, elszór és eltemet az ember az évek hepehupás országutján. Szeretem az ifjuságot, mint önmagamat. Ami sikerem az életben és céltalan pályámon megadatott, kizáróan annak köszönhetem, hogy egy huszéves határtalan optimizmusával, hóbortos önhittségével és donquichotei vakmerőségével nézem a körülöttem gőzölgő, viharoktól pacskolt pocsolyákat.

Sáros pocsolyákban tengerszemet látni, borult égboltozaton tündöklő csillagot, szószátyár fráterekben államférfiakat, gonosz vagy ostoba képviselőkben félisteneket, a fiatalság joga, hóbortja, isteni vaksága. Szeretem a fiatalságot, hogy kedve és lelke eszményi célokért az utcán hancurozni, üvölteni, redőnyöket döngetni, kék foltokkal büszkélkedni, amikor az emberek kenyér után való hajszájában nem parancsol megálljt sem a nappal, sem az éjszaka.

Hogy lenéztem azokat a társaimat, akik haszontalan könyveket bifláztak, amig mi rendőrlovakkal birkóztunk a Muzeum-köruton a magyar vezényszó, a chlopii hadiparancs, Kossuth szobráról letépett babérág miatt. A derék Andrisok gólokat rugtak velünk, véraláfutásokkal kizöldült pofonok nyomaival, ájultan a boldogságtól és a szivünk tuláradó dicsőségében bandukoltunk haza, ahol a rendőri brutalitáshoz hasonló jelenségeket kellett elszenvednünk tépett kabátok, letaposott kalapok és a tüntetésekben elveszett félévek miatt.

Szeretem az ifjuságot, ha az én redőnyeimet döngeti, ablakaimat veri be, nevemet abcungolja (persze jobban szeretem, ha éljenez). Még ezt a mai, háboruban elvadult, forradalmaktól és ellenforradalmaktól megbomlott idegzetű és képzeletü ifjuságot is szeretem, korunk szegény mostohagyermekeit, akiknek viaszkszivéből Gömbösék és Wolffék a maguk képére akarják formálni a jövendő Magyarországot. Farkastejjel bárányokat táplálnak! Csudálkozzam, hogy az ifjuság, látván politikája vezéreit, egyenrangunak véli magát velük értelemben, tapasztalatban és hivatottságban! Hát Gömbösnek, Wolffnak, Csillérynek és Frierdrichnek több kvalitása van, hogy tettekkel tényező legyen, mint bármelyik gólyának, tányérsapkás fiatal óriásnak?

Mindent értek és egyetértek. Csak a rendőrség ellen szított, fujtatóval táplált eszeveszett és egyedül aggodalmas gyülöletet nem tudom megmagyarázni magamnak. A mai rendőr nem nyegle, kardcsörtető, fölényét fitogtató stibli. Posztján hősisen kitartó, rosszul fizetett, a sorstól megtaposott magyar, mint a biró, az iró, a tanár, a hivatalnok, a tanitó. A magyar államhatalom teljes csődjét jelentené, ha tüntető fiatalembereknek olyan befolyás adatik, hogy államtisztviselőket csaphassanak el kényük-kedvük szerint.

Ma a komoly, köztiszteletben álló főkapitány, holnap a tanárok, holnapután a belügyminiszter kaphatja meg ez alapon a laufpasszt. És főleg ez utóbbiért fájna a szivem. Nagyon fájna.