A házikecske

1923 | Március

Irta: Anghl-Csaba Geyza

A tudósok a vad kecskefajoktól származtatják a szelid házikecskét.
Hogy a vad és szelid kecske ugyanazon faj, azt bizonyítja, hogy egymásközt párosítva, termékeny utódokat képes létrehozni. Amint a vadkecske megszelidíthető, úgy a szelid könnyen elvadul, amint ez a sertésnél általánosan ismeretes.

A kecskét tejéért, húsáért, szőréért, bőréért tenyésztik.
A kecskebőr, különösen a gödölye bőre, keztyűkészítésre nagyon alkalmas. Minél fiatalabb a gödölye, annál értékesebb keztyű készül a bőréből. Azonkívül a cipészetnek és könyvkötészetnek is kedvelt nyersanyaga. Vannak hosszúszőrű kecskék, melyeknek szőre felhasználható, ezek azonban nem európaiak; hazájukban szőrüket teveszőrrel keverten dolgozzák fel. A hasznothajtás szempontjából tehát különböző tenyészirányokat követhetünk, amelyek egyike azonban nem zárja ki a másikát.

Tejnyerésre nagyon ajánlható a saanentali (szánen-völgyi) kecske.
Marmagassága 70-75 cm, súlya 45-60 kg. között. Szőrözete ritkás. Gyakran ellik ikreket. Tejelési ideje nyolc hónap. Teje ugyan hígabb, mint a hazai kecskéé, de a magyar parlagi kecskék nem adnak többet két liternél naponta, míg a saanentali – különösen friss fejős korában – öt litert is megad. Épen ezért hazai kecskeállományunk javítására igen alkalmas. Nem ritka közöttük, amelyik évente 800 liter tejet is ad, sőt olyan eset is fordult már elő, hogy száj- és körömfájásos évben is adott 600 litert!

A jól tejelő kecske ismertetőjelei: a puha bőr, a fejtől kissé elálló fül, finoman szőrözött, sem túlrövid, sem túlhosszú csecsbimbójú tőgy. Általában a tőgy arányosan töltse ki a két hátsó láb közét. Hosszú szőr nem kívánatos, mert nehezen tisztítható az állat, tejelő áltatnál pedig a tisztán-tarthatóság nagyon figyelembe veendő.

A saanentali kecske hibájául lehetne felhozni, hogy rendszeres takarmányozást kíván. Ez azonban csak az állatjaival keveset törődő gazda szemében hátrány.

A tenyésztők gyakran esnek abba a hibába, hogy a kecske alakját nem véve figyelembe, csak fehérszínű egyedeket pároztatnak. Innen van az, hogy oly sok rossz lábállású és csapottfarkú kecskét lehet látni. Az X vagy O lábállás kecskéknél különben is nagyon gyakori (s nem is valami nagy baj), de a csapott far már kerülendő, mert csapott farral keskeny medence, keskeny medencével pedig nehéz szülés jár együtt.

A bak zömök, erőscsontú legyen.
A 8-9 hónapos bak már tenyésztésre alkalmazható, de csak jó zabolással ( 1-1 1/2 kiló naponta) és mértékkel. Fiatal bak naponta legfeljebb két kecskét hágjon be. Idősebb bakra évente 80-100 anyakecskét számíthatunk és naponta 4-5 anyát hágathatunk. A bakhoz akkor vezetjük a nőstényt, ha üzekedik.

Hogy a gödölye rövid idő alatt a szabadba kerülhessen és ott hamar megerősödhessék, célszerű az elletéseket tavaszra eszközölni. Minthogy pedig a kecske öt hónapig vemhes, a hágatásokat az év utolsó felében kell végrehajtani. A vemhesség ideje alatt az anyával szemben ép oly szabályok tartandók be, mint akármely más háziállatunknál. Ne egyék terimés takarmányt, ne adjunk neki fagyott krumplit, fagyott répát, penészes takarmányt. Ne fázzon meg az anya. Erőművi behatásoktól óvni kell (rúgás, ütlegelés, döfködés stb.).

Ellés előtt négy héttel – fokozatosan apasztva – hagyjuk abba a fejést.
Vemhessége alatt nem szabad fukarkodni a takarmányozással; ne sajnáljunk egy kis zabot az anyától! A kecske általában könnyen ellik, ha azonban valami nehézség állana elő, állatorvos segélye veendő igénybe. A gödölye 3-4 hónapig szopik. Bakot célszerű tovább is szoptatni.

A kecske takarmányozására rendszerint kevés, vagy semmi gondot nem fordítanak a gazdák s aztán csodálkoznak, hogy gyenge, rosszfejlődésű az állatjuk. Pedig a kecskét is épen úgy, épen olyan gonddal kellene takarmányozni, mint pl. a tehenet s akkor ép úgy meghálálná a gondoskodást, mint bármely más háziállatunk. Ennek dacára rendszerint elégnek tartják, ha az árok partján tépegeti a gyomot.

A másik túlzás pedig az, hogy gyermekekre bízzák az etetést, kik nagy szeretetből túltömik, amivel azt érik el, hogy a kecske megcsömörlik és pocsékolja a takarmányt. A két véglet között meg kell tartani a helyes középutat: naponta háromszor rendesen takarmányozni. De egyes gazdák kétségbeesnek, ha a baknak 1-1 1/2 kg. zabot kell adniok naponta, meg azután kevés kecske van, amelyik darát, korpát, pogácsát kap!

Nem szabad sajnálni tehát a kecskétől az abrakot, mert az a kis költségtöbblet, ami a rendszeres takarmányozással jár, bőven megtérül a jó kecsketejben, amely a gyermek táplálására kiválóan alkalmas, mert legjobban hasonlít az anyatejhez. Nem szabad megfeledkeznünk a só mértékletes adagolásáról sem. Két háromnaponként egy kis kanálnyi só szükséges az állatnak.

Végül megemlíthető még, hogy a kecskét igába is fogják. Különösen Németországban van ez elterjedve. Két kifejlett kecske jó úton öt mázsa terhet is elhúz. Így tej, zöldség, szóval kisebb terhek szállítására a kecske egész szépen használható.