Egy új költő

Talán igaz, hogy a öltők csoportokban jönnek, mint a madarak, s mint Arany után, úgy Ady után is csöndnek kell lenni, míg majd az új csapat fölveri a magyar parnaszust. Talán a priori hiábavaló évente várni az új tehetséget - s kivált ezekben az években, mikor a Cél hámba fogta az ifjak lelkét, a szabadságot mumusnak festik elébük, s kultúránk törvényeit inkább azért mutogatják nekik, hogy lerombolják mint hogy tovább építsék.

A "tekintélyek tisztelete" helyeselt jelszóvá lett ma akár a középkorban, de sohasem nőtt még fel nemzedék, mely távolabb lett volna a Szellem tekintélyeinek tiszteletétől, mint ez a mai magyar. Ők nem a Szellem, hanem a nyers erő tiszteletében és fegyelmében nőttek.

Annál nagyobb az érdeklődésünk egy új költő előtt, aki szinte mindenben azt akarja adni, amit e mai korosztálytól legkevésbé várnánk, tanulmányt, művészetet, világirodalmi kultúrába való kapcsolódást, higgadt fölényt és szabadságot az aktuális világnézetekkel és irányokkal szemben. Aki nem tudná, alig hinné, hogy Szabó Lőrinc - a Föld, Erdő, Isten c. verseskönyv szerzője - ebből az új, háborúban-nőtt korosztályból való.

Alig ismerünk higgadtabb lírát az övénél, szinte ész és tapasztalás látszanak szólni verseiből s még legérzelmibb hangjai is inkább a kiábrándultság, mint a forrongás hangjai, nem szenvedélyes, hanem nyugodt és bölcs kiábrándulásé...Még művészete sem fiatalos: távol a fiatalság könnyűségétől és pongyolaságától, másrészről távol van a nehéz és bizarr formákkal való játéktól is, a virtuóz kedvtől, mely az erejét mutogató ujjoncot jellemzi.

A kritikus önkénytelenül magyarázatát keresi a tüneménynek s mélyebbre hatva ebben a lehiggadt könyvben is fölfedezi a rejtett fiatalságot.

A költői fejlődés tünete, hogy a nyelv előbb születik meg, mint a mondanivaló, a méh megépíti művészi sejtjeit a jövendő méznek, kész fegyverzetben próbálgatja erejét az ifjú, mikor még azt sem tudja, kész fegyverzetben próbálgatja erejét az ifjú, mikor még azt sem tudja, kivel és miért fog harcolni? (Goethe és Shakespeare fiatalkori versei gyakran úgy hatnak, mint valami nagyszerű stílus gyakorlatok.) Szabó Lőrinc is, mint virtuóz kezdte.

A rímek, az alliterációk, a forma nehézségek és különösségek vonzották, rajongni tudott egy enjambemert-ért egy furcsa asszonáncért, egy szokatlan szóért, mely versben eleddig nem nyert polgárjogot. Első versei, melyeket olvastam, mértéktelenek voltak ilyesmiben. Később a műfordítás feladataival birkózott, tovább keresve a nehézségeket Omar Kálmánnak és főleg Shakespeare szonettjeinek átültetései meghozták számára a sikert, s egyszersmind korán meghozták fiatal művészetének a fegyelmet, a szigorú iskolát.

Ez a fegyelem hamarosan megláttat vele a külsőleg virtuozitás ürességét, s költészete egy más virtuozitás felé növekedett, mely nehezebb és nagyobb érdem amannál. A rafinált művészet benyomását kelteni egyszerű, többnyire rímtelen versekben, hangosság nélküli, gyakran szinte a prózához közelálló szavakkal: "oly cél, minőt óhajthat a nemes".

Szabó Lőrinc teljes, szinte hideg tudatossággal tör e cél felé, melyre fiatal éveinek mestere, példája, Stefan George, saját útjával, saját költészetének fejlődésével is vezette. Szabó Lőrinc nem tartozik azok közé a fiatalok közé, akik mindenáron eredetiséget és modernséget hajszolnak.

Komoly s fogyhatatlan ambíciója itt sem állt meg addig, a példák példájáig, az örök, antik példákig nem jutott, a latin és görög irodalomig, melynek nyugodt racionalizmusa s belső formáinak tökéletessége eszes és törekvő tanulmánya megismertette őt a művészi hagyomány és példák értékével, lényének megfelelt. De a tanulmány, mint a virtuozitás, diszkrét marad, s inkább a belső formák tisztaságában s egy-egy, szinte észrevétlenül belopott görögös verssorban, mitológiai, vagy históriai reminiszcenciában nyilatkozik.

Ez a nagy, tanulmányos törekvés és céltudatosság - mely ezt a költőt szinte a költészet Julien Soreljévé teszi - magával hozza azt, hogy Szabó Lőrinc költeményei inkább valami intellektuális szépérzékhez szólnak - a forma - nem a külső, hanem a belső forma valami tudatos geometriája az, ami bennük gyönyörködtet.

Ez erős egyéni reliefet ad nekik. Adytól kezdve modern líránk inkább antiintellektuálisnak nevezhető, zene, kép, s mindig a szavak mögött maradó érzések szemnek, fülnek, szívnek szólnak inkább, mint az értelem harmónia vágyának s még legtudatosabb művészeinknél is az értelem csak alázatos inas szerepét tölti be.

Szabó Lőrincnél az értelem vezet, szín, zene, érzelem, erősen kontrolálva csak az értelem által kirendelt helyet kaphatja s ez növeli verseinek (hogy úgy mondjam) klasszicizáló zamatát, mely biztosan fő vonzóerejük lesz. Verseinek egy részben szinte úgy tűnik fel, hogy a mondanivalót és az érzelmi anyagot csak a játékai számára ürügyet kívánó értelem keresgélte össze s ezek a versek artisztikus helyzetdalok gyanánt hatnak. Itt eszközei még az impresszionizmus eszközeivel rokonok.

Másutt a mondanivaló maga is egész nyíltan értelmi, majdnem azt lehetne mondani: politikai és világnézeti kritika, merész, szabad, higgadt és rokonszenves, bár racionalizmusában kisé távol a magyar közösség tényleges sebeitől és érzéseitől. Itt az eszközök a gnómszerű klasszikus költészet eszközeihez közelednek. Másutt végre ezt a nagy tudatosságot elfogja a tudattalan nosztalgiája: erdő, rét, egyszerű érzések, vad természet nosztalgiája, melankolikus vággyal sóhajt feléje, s akkor adja legmélyebb hangjait.

Babits Mihály