Ennek a módját egy szellemszerű lény sugallja neki, a gonosz ösztön megtestesül és akit Müller "emberkének" nevez - ez az ő expresszionista találmánya - úgy viselkedik, mint valami kísértet, az emberek mellére telepszik, nyakába csimpaszkodik, a függöny mögül ugrik elő.

Az emberke sugallatának hatása alatt a szobrász praktikussá lesz. Ha nem volt része idáig sikerben, annak tulajdonítja, hogy nem volt része idáig sikerben, annak tulajdonítja, hogy nem voltak összeköttetései.

Tehát összeköttetések - a pályadíjat kitűző milliárdos feleségének kellene udvarolnia. Különös képen a milliárdos feleségét csak az igazi művészeten keresztül lehet legyőzni. Mikor saját művét mutatja meg neki, nem akar tudni róla: öccse, az igazi tehetség alkotása előtt azonban extázisban borul térdre.

Mivel pedig a sikert mindenáron akarja, nem marad más hátra, mint hogy öccse művét a sajátjának adja ki. De nem véglegesen, ilyen nagy gaztetthez nincs elég bátorsága. Mellette áll egy lány, aki megóvja attól, hogy a bűn útján tovább haladjon. A díjat öccse, az igazi tehetség, de púpos férfi nyeri el, aki viszont szerelmi sikerekre vágyik hiába, mint ahogy bátyja művészi sikerekre.

Két jelenet van a darabban, amely meghat. Mindkettőben emberek eszmélnek ár a maguk fogyatékosságára: az egyikben a szobrász mint művész, a másikban az öccse mint szerelmi vágyaiban kielégítetlen ember.

Egyéként azonban hidegen hagyja nézőt ez a művészdráma, mert nem a féltehetség őszinte drámája, hanem a becsvágyóé, aki kész arra is, hogy bűnös rejtekutakon jusson el a hírnévhez. Dráma, amely inkább idegenkedést kelt, mint részvétet.

Az a fajta művész, aki Müller itt elénk állít, akinek t. i. tehetsége középszerű, de annál nagyobb jártassága van az érvényesült meghozó fortélyokban, csak vígjáték-téma lehetne, még pedig egy nagystílű vígjátéké, mely magában foglalná a világ kigúnyolását, amiért ilyen sarlatánokra szüksége van.

A művész drámáján kívül ad még Müller egyebet is: a milliárdosok világát, Sternheim után, a műbíráló bizottságot, Wedekind után, és egy vámpírt az expresszionizmus szellemében.

A milliárdos hátborzongatóan nagy akkor, mikor a pénz démonja űzi, de hátborzongatóan kicsi, mikor azután eped, hogy egyetlen éjszakát tölthessen éppen a saját feleségével, midőn azonban ez se sikerül, megelégszik a szobrász kedvesével.

A milliárdos felesége hátborzongatóan mély, mikor önmagát mindenkitől megtagadja és hátborzongatóan furcsa, mikor kizárólag a szobrász zseni számára tartogatja magát. A bíráló bizottság tagjai részben tökéletlenek, részben részegesek, akiknek ítélete mégis csalhatatlan - és ezt a csodálatosan gazdag világot az emberke mély gondolkozása fogja át, amely azonban sohasem nyújt mást, mint ami magától értetődik.

Egy író igyekszik itt saját határait túllépni és midőn erre nem képes, tanúságot tesz nem annyira a saját, mint inkább a művészet hajthatatlan őszinteségéről: senki sem tud önmagából többet mutatni, mint amennyi benne van.

Alkalay Ödön