Névnapi dicséret

Rózsás ajkaidon mámoros élet él,
Munkás két kezeden nyílik a friss tavasz,
Hajlós-szál derekad - nincs fakadóbb virág,
Hűs és drága zafír szemed.

Nem dicsérhetem én termetedet sehogy,
- Oly mű nincs sehol, ó, mely vele érne fel -
Márványkőben a vér - kő, nem igaz, nem él,
Benned vér dübörög, piros.

Istentől ragadott bronzkoszorú hajad,
Arcod lent a Pokol dús tüze érlel,
Élő kebled a szép, gyönge japáni nipp,
Krisztust vesztene el bokád.

Te vagy Máriaként asszonyok asszonya!
Nem méltó Tereád senki se, jól tudom,
Ám büszkén akarom, hullva borulj elém,
Mondván: El ne veszíts, szeress!

Útrahívás

Lelkedet halk ritmusok ősi habján
Hadd viszem csak, szép kicsi lyány, magammal:
Ismeretlen messzi vizek hulláma,
Halld, ide mormol.

Libbenő szép szívem az ár locsolja,
Csolnakom ring - szállna az útra mégis,
Ó, hiszen vár engem a messzi Szépség
Szűz kikötője!

Jöjj velem hát, szebb legyen égi partja
S büszke várát nagy szemed enyhe fényén
Simogatván, tegye barátosabbá
Ifjúi kellem.

Jöjj utunkon majd gyönyörű szivárvány
Színű álmom fárosza gyúl, ha este
Fölsuhanván, vágyaim utánad úsznak
S csillog ezüstjük.

Jöjj velem, mert nélküled is megyek már!
Eh, mit is vársz - jössz-e vagy elragadlak:
Akarásom nem töröm össze lányos
Ostobaságon!

Sacrilegium

Mint vad, részeg legény, kit mámorában
Templomba visznek sátános borok
S kurjongatván a Szűzhöz ott galádan,
Felé ölelni-vágyva kujtorog,

Hogy megremeg a Gyermek is karában,
Midőn a szeme véresen forog:
A súlyos távoltól őrjítve vágyam,
Én asszonyom, feléd úgy tántorog.

Madonna-lélek, ó azért ne vess meg!
Hisz engemet, halálra, már keresnek
A bánatok, mint bősz tömeg ha lát

Szentségtörést, vad bosszúért kiált.
Tudom, hogy engem durván megköveznek.
- Csak Te megadd a Szűz bocsánatát!