Abból az alkalomból, hogy a lapunk más helyén közölt, egy régebbi szakirodalmi vita anyagának ismertetéséből olvasóink előtt ismeretessé válik, hogy az Iparosok Országos Központi Szövetkezet mai alelnökei: Szabó Gyula és Vikár Béla, 1917-ben még nem egy egységes központ, hanem minden fontosabb ipari szakmakörre külön-külön ipari szakközpontok létesítésének voltak hívei, kérdést intéztünk alelnökeinkhez, hogy mennyiben változott a lefolyt idő alatt az álláspontjuk. 

Szabó Gyula a következőket válaszolta:
„Azt az álláspontot még most is fenntartom, hogy a fejlődés bizonyos fokát feltételezve, a szakközpontok szűkebb feladatkörre szabott keretben, szakszerűbben és eredményesebben tudnák szolgálni a gondjaikra bízott érdekeket és bizonyos programm megvalósítását intenzívebben tudnák szolgálni. 1917-ben azonban nem gondoltam még arra, milyen felfordulással végződik a háború és arra sem, hogy országunk és vele kisipari érdekeltségünk felénél jóval nagyobb részét lekapcsolják ellenségeink. 

Az elmélet néha nem valósulhat meg akkor sem, ha nem ily akadályok merülnek fel, mint a mi esetünkben. S mivel gyakorlati ember is vagyok, számoltam a körülményekkel és őszintén álltam az egy központ létesítésének katonái közé, azzal a reménységgel, hogy tíz éven belül annyira meg fognak erősödni a központ mostani szakosztályai, hogy ezek nagyobb önálló hatáskörrel felruházottan, végre önállósulni is fognak s az Iparosok Országos Központi Szövetkezet majd csak a szakközpontok bankárjának szerepét fogja betölteni. Addig is azonban össze kell fognunk, hogy legalább a haladásnak azt a mértékét érhessük el, mely az adott viszonyok közt elérhető.” 

Vikár Béla e kérdésre nézve a következőket mondotta:
„Az egységes központ és a szakmaszerinti központok kérdésében még a legrégibb szövetkezeti tagok is alig látnak tisztán. Én felszólalásaimban és működésemmel mindenkor a centralizált egységes szövetkezeti központ mellett voltam, de meggyőződésem és véleményem ma is az, hogy modern ipari központ csak akkor fog hivatásának megfelelhetni, ha az az iparfejlesztési, ellenőrzési és általános iparpolitikai szempontoknál nem megy tovább, míg az egyes iparágakban, különösen a szabó, bőr- és faiparban a szakmai központnak engedi át a tényleges termeléssel összefüggő irányítást, a többtermelés lehető fokozását és az ipari munka precizitásának biztosítását.

A szakipari szövetkezeti életnek alapja a modern, egységesen kiépített és kellő anyagi tőkével rendelkező centralizált központ, a fejlődés bizonyos fokán azonban fel fog merülni feltétlenül a szakmai központok felállításának szüksége".