Ikercsillag

Régi népek mondáiban babonás jelentősége van annak, ha valahol ikergyermek születik. A láthatatlanul működő végzet keze művét látják abban a csodában, hogy egy anyának egyszerre két gyermeke születhessék, alakra, vonásokra, színre egymáshoz annyira hasonlatos, hogy senki sem tud közöttük különbséget tenni. Mit akarhatott a titokzatos végzet, milyen láthatatlan szándékot rejthetett önmagának csodatételébe?

Ez a kérdés bukkant föl egyszer, életének egy nagyjelentőségű órájában Színi Gyulának, a költőnek képzeletében. És képzelete, a gyönyörű selyembogár, színes selyem fonalakat eregetett és színekkel játszó palotát szőtt a babonás kérdés köré. Mi a titkos értelme az iker állapotnak, annak ha két ember színre, hangra olyan tökéletesen mása egymásnak? Az a rendeltetés, hogy életük hányódása közben egymás segítségére legyenek, hogy akit közülük boldoggá tett sorsa, az emberek számára látatlanul boldogtalan testvére helyébe lépjen és sorsot cseréljen vele.

A két ember élet ily módon eggyé lesz, egymás sorsát megteljesítővé. Vigasztaló gondolat az apának, ki remegve fúrja tekintetét csoda adta ikergyermekeinek jövőjébe... S megkezdődik az egymáshoz megtévesztésig hasonlatos kínai ikerpár meséje. Az egyik a császárnak lesz a hitvese, a másik a festőnek. Az egyik pompában él a fővárosban boldogtalanul, a másik számkivetettségben és szegényen, de boldogan a Po-yang tó partján. Nevelő apjukon kívül, csak ők maguk tudnak arról, hogy ketten vannak és szent fogadalommal fogadnak hallgatást.

- "...és én mégis azt akarom - mondja nevelő apjuk - hogy a világ két ellenkező tája felé menjetek és soha senkinek el ne áruljátok titkotokat... És most menjetek, repüljetek mint a sárga kócsagok a mély kék vizek felett!"

Így kezdődik az édesbús mese, amelynek három felvonása az élet és a halál derengő vissza fényében fürdeti meg a nézőt és olvasót. Látjuk a boldogtalan császárnét, ki köntöst és sorsot cserél nála boldogabb ikertestvérével. De a játék tragikusra fordul: az álcsászárnét megölik az igazi helyett, aki megmenekül, hogy sorsa megint csak a boldogtalanság legyen: a bánkódás és önvád.