Hogy teljes legyen a kabard: Filmgyárat vásárol a főváros.

Zilahi Kiss Jenő tanácsos jóvoltából, a főváros egy uj üzemmel gazdagodik, két millióért megszerzi az adósságokban fülig úszó Pedagógiai filmgyárat. Kap érte félmillió koronára becsült 23 filmet, amelyek hosszuságát nem merik elárulni, 350,4000 korona értékű berendezést és a gyár 276,117 korona követelését, melynek behajtása nagyon problematikus. Ez 1,116,517 korona. Az előterjesztés az átveendő 140 darab részvényt 42,000 koronára értékeli és aktivának számitja.

Kérdés, illetve nem is kérdés, hogy ennek a tengődő és 768,769 korona adósággal küzködő gyárnak részvényeit szabad e értéknek minősiteni. Szerintünk nem és az az eset is ujabb dokumenteum amellett, mily könnyelműen bánnak a főváros pénzével. Egy esetben menthető ez a vétel: ha valamelyik dédelgetett kedvenc filmgyár igazgató akar lenni. Talán közel is járunk az igazsághoz, mikor ilyen sejtéseink támadnak…

A főváros urai tulfűtött ambicióval vágtak neki a villamosvasutak megváltásának. Igértek mindent, ami szép és jó és mi el is hittük, hogy a szép tervek megvalósitásához a megváltás után rövidesen hozzáfognak. Most már a vasutak birtokbavétele után hét héttel likvidálhatjuk az eredményt. Ezt pedig egy szóban összegezhetjük: csalódás.

Nem történt itt semmi, csak a cégtáblát festették át piros-sárga-kékre. Kopott, piszkos, betört ablaku kocsik cammognak Budapest utcáin, a motor lépten-nyomon felmondja a szolgálatot a zsufoltság nagyobb, mint valaha, az elgázolások naponta tömegesen szerepelnek a rendőri krónikában, a mentők naplójában. A közönség kényelme, egészsége, tisztességérzete, életbiztossága tehát nem fontos az uj tulajdonosnak, de az egyéni érdekek annál sürgősebben és nyomatékosabban nyertek kielégítést.

Rényi Dezső, a főváros szerdán nyugalmazandó alpolgármestere beült a vezérigazgatói székbe. Budau Dezső és Platthy György bizottsági tagok, mint igazgatósági tagok „müködnek” bele a vezetésbe. Tül Antalnak a közlekedési ügyosztályt vezető tanácsnoknak is szántak egy habfett stallumot, a jól bevállt, kitűnő szakembereket pedig egymásután bocsátják el, vagy nyugdíjazzák.

És rövid időn belül jön mindezek koronája: a tarifaemelés. Hogy ez eddig meg nem történt, szemfényvesztés volt, hiszen a deficit már óriási méreteket öltött és könnyelmű játék a főváros vagyonával, hogy a hiánynak fedezetéről nem gondoskodtak. A viteldíj drágítása pedig nem is olyan kismértékű lesz. Kiszivárgott hirek szerint egy jegy árát már egy-két hét mulva a mai 30 korona helyett 50 koronára emelik. Az ökonómikus városi gazdálkodás nem kis dicsőségére.

Wolff-Sipöczék bájos csalafintasággal azt hirdetik a főváros közönségének: a külföldiek kivánsága hogy a hitelezők generális értekezletét Budapesten tartsák meg. Csodálatos, hogy mennyire félnek az igazság kimondásától. Mi azonban nem félünk lerántani a leplet erről a megtisztelő látogatásról.

Ezek az urak azért jönnek Budapestre, hogy megtekintsék üzemeinket, vagyis meggyőződjenek arról, hogy mi van eladó, mi van szekvesztrálható. Tapasztalatokban dusan meggazdagodva haza fognak aztán menni és nyomban intézkedhetnek követeléseik reális fedezetéről, vagyis ráteszik kezüket a jövedelmező üzemekre, a kasszákba beültetik bizalmasaikat, kik elszállítják a frankokat a Shylokoknak.

Ez lesz azután a vizözön, a mai rezsim gyászos vége, melynek szenvedő alanya ismét csak az adó alatt nyögő pesti polgár.