Ismét letört egy darabja a régi Pestnek. Meghalt a Muzem köruti harisnyakötő néni. Ki ne emlékeznék reá? Harisnyákat, zöldszínű óratartókat, gyermektopánkákat kötött az utcán, kora reggeltől késő estig. Ezt csinálta ötven esztendeig. Fél évszázadon kerestül ült a Muzeum-körút aszfaltján és kötött, árult apró kis jószágokat, harisnyákat.

A régi Nemzeti Szinház volt a „standja”. A Nagel-féle hires könyvkereskedés mellett volt a Nemzeti Színház Muzeum-köruti kapuja, melyett nem használtak és így csak nagyritkán nyitották ki. Itt a kapu alatt töltötte élete javát. Ugy odatartozott, mint maga a kapu. Hó, eső, zivatar, betegség nem zavarta. Negyven esztendőn át egyetlen egy napot sem hiányzott.

Negyven év után a kőmívesek csákánya belevágott a Nemzeti Szinház falaiba és elűzte a harisnyakötő asszonyt régi megszokott helyéről. Száz lépéssel adább helyezte át üzletét, a régi Műegyetem árkádja alá, közvetlen az óra mellé. De ez már nem volt az igazi hely. Az öreg asszony itt már nem érezte jól magát.

Hiába keresték fel a régi vevők továbbra is, hiába fizettek ötször-tízszer annyit, mint a mennyit kért ( mert mindig a régi áron dolgozott, nem nézte a züriki jegyzést), csak a fejét csóválta és sírva panaszkodott. Nem birta elviselni, hogy a Nemzeti Szinházat elbontották a feje fölül. Betegeskedni kezdett, az időjárással nem bírt már úgy dacolni, mint korábban. Tizenkétévi számüzetés után végre elköltözött a szebb hazába. A régi Pest egyik tipikus alakja tünt el vele.