*

E hatásnak nincs gátja s nincs akadálya, pedig ami emberileg lehető, itt meg van téve.

Ennél rosszabb fordításban magyar darab nincs:

"És a szülői düh gyászfolyama
Mit el nem olt más csak siröbleik:
Színünk két órai látványa ma."

Az első felvonás első jelenete a következő vicces cselédbeszéddel kezdődik:

1. Szolga: Mán Gergő, én amondó vagyok, hogy semmit zsebre ne vágjunk.

2. Szolga: Nem ám, nem vagyunk zsebvágók.

1. Úgy gondolom, hogy ha tűzbe jövök, én mindennek neki megyek mint a vak légy.

2. No csak vigyázz, vak ne légy.

1. Nem az pajtás: de ha dühbe jövök, űtök vágok ám.

2. Csakhogy nem jössz olyan dühbe, hogy üss, vágj.

Nos, ezeket az egyszerű tréfás szavakat a színészek, a nagyszerű Rózsahegyi s a kedves Gabányi a legkétségbeesettebb elszántsággal a következő nyaggatott szavakból hozzák ki:

1. Mán Gergő én csak amondó vagyok, hogy semmit zsebre ne dugjunk.

2. Nem ám, mert úgy zsebelők volnánk.

1. Úgy értem, hogyha én tűzbe jövök, mindennek neki megyek, mint a vak légy.

2. No csak vigyázz, nem akarnám, hogy vak légy.

1. Nem úgy, de ha fölindulok, én ütök vágok ám.

2. Csakhogy nem könnyen indulsz föl arra, hogy üss vágj.

És így végig lehetne menni az egész darabon s minden során. Miket kell mondani annak a szegény Júliának, ennek a 14 éves kis leánynak! Egyáltalán hogy képes színésznő megtanulni ezt a szöveget... Úgy sajnáltam a drága szép Bajor Gizit, aki annyi nagyra hivatottsággal küzdött ez előadáson a szöveggel s a környezettel.

Nincs értelme, hogy az előadásokat kritikával nézzem, az ami eltűnik, úgyis elmúlt, csak ha nagy érzések maradnak vissza, azt érdemes rögzített szavakban tartani. Hogy a jó színész milyen ritka, azt úgyis tudjuk, hogy egy egész előadásban csak egyetlen egy fénylő pont legyen, az fájdalmas, de nem ritka eset.

Tehát: a darab éretlen, túlzó, fantasztikusan ifjúi darab.

A rendezés ötlettelen, sivár, széthulló. A díszletek szánalmasak, nem volt ily szomorú díszletezés sem e cikluson át.

S maga az előadás oly gyenge, hogy még azt sem érdemli meg, hogy ennyit leszögezzen az ember.

És a siker óriási: megdöbbentő, egész este taps és lángban égő szemek.

*

Shakespearenek ez volt a legnagyobb győzelme: mondanivalóját már ő maga sem bírta kifejezni s amit mégis kimondott, a világ legrosszabb fordításában közölték egy tőle idegen korban, idegen közönségnek, jelentéktelen színielőadáson át: s a költő szívéből kilávázó tűzáradat mégis utat talált a szívekhez.

Móricz Zsigmond