Másféléve zárta le az osztrák sógor a határt a magyar bor előtt.
Azóta nincs ára a bornak. Sok derék szőlősgazdát hozott bajba ez az osztrák elzárkózás. A magyar földmívelésügyi kormány sokáig hiába próbálkozott megnyittatni az osztrák sorompót. A bécsi kormány régi rossz szokásához híven nem akart segíteni a magyaron.

Megfenyegettük azzal, hogy ha a magyar bor nem kell, húst se kap tőlünk. Magyar pecsenyéhez magyar bort igyanak, ne olaszt! Ha pedig olasz bort isznak, egyenek olasz pecsenyét! De ez a fenyegetés se használt, mert Bécs azt felelte rá, hogy majd hozat Romániából vágómarhát s nyakunkon hagyja a húst is.

Hosszú, nehéz küzdelem után végre pont karácsony előtt kormányunk megegyezett az osztrákkal. E szerint mi több vasipari cikket (kaszát, sarlót, szöget és tengelyt) engedünk be Ausztriából, míg az osztrákok havonta 16 ezer hektoliter bort engednek be kedvezményes vámmal Magyarországból. 

Nem sok, de mégis valami. Kezdetnek megjárja.
Elérjük vele, hogy újévtől megindul a borkivitel s ezzel az árak is némileg emelkedni fognak. Persze a gyárosoknak meg a gyári szocialistáknak nem tetszik, hogy a borért áldozatot kell hozniuk, de végtére is százezer magyar család sorsa függ a bortermeléstől. Inkább egy-két gyár szenvedjen, mint az egész magyar szőlészet.